2013. augusztus 31.

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Nem is értem magamat. Hiszen csak egy romantikus történet egy szerelmes párról, akik hosszú idő után találják meg a boldogságot csai úgy, mint a legtöbb romantikus regény szerelmes párjai.  Szóval mi is olyan rendkívüli ebben a könyvben?
Minden.
Kezdjük a legeslegelején.

A történetről: Az árván maradt Jane Eyre-t szívtelen nagynénje neveli, ám egyre súlyosabb ellentéteik miatt a néni végül árvaházba adja a kislányt. Jane-ből művelt, kedves modorú kisasszony lesz, és ennek köszönhetően sikerül tanítónőként elhelyezkednie egy jómódú különc kastélyában, Thornfield Hallban. Miközben az úr, Mr. Rochester szeleburdi gyámleányát pallérozza, tiszta szerelem ébred benne gazdája iránt, és legnagyobb örömére érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Mind Jane-nek, mind Rochesternek súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre.

A történet az elejétől kezdve az utolsó oldalig nagyon izgalmas volt. Bár az elején egy kicsit lassabb volt, ez egyáltalán nem zavart. Meg is lepődtem, hiszen a regény nagyon régi, 1847-ben íródott, de amit néhányan szemrevételeztek, hogy a könyv vontatott leírású, én azt egyáltalán nem érzékeltem. Jó, persze a történet nem annyira pörgős, mint a ma íródott, csak akcióból álló könyvek, és volt benne ötven oldalanként kétoldalnyi tájelírás, na meg a Jane-Rochester féle szinte monologizált eszmecserék, de még ezeket is élveztem, mert meg volt a könyvnek az a Viktoriánus-korabeli hangulata, amitől én magam is rögtön tánccipőt húznék

Jane E/1-ben, maga mesélte el történetet, amitől még közelebb éreztem magamhoz, mind a főszereplőt, mind a könyvet.

A történet tanulságokkal teli, sokszor előkerül Mi is az élet? Egyáltalán mi is számít az életben? téma, amitől egy kicsit filozofikus vonatkozása lesz a regénynek, de ez szinte minimális, hiszen a főszál a történet közepétől Jane és Mr. Rochester szerelme, majd annak kibontakozása.

A szereplők a történetben nagyon kiforrottak voltak. Jane-t, mint egy szinte magam korabeli lányt nagyon tiszteltem, hiszen nagyon okos, művelt, tehetséges és erős személyiség volt, aki a történet végére még többet fejlődött jellemben.  Mindannak ellenére, hogy az élete korán sem volt könnyű és ő maga csak kicsi, csúnya, szegény és jelentéktelen volt” ahogy Rochester jellemezte.

Persze Mr. Rochesterről se feledkezzünk meg, alias, Edward Farfaix Rochester, Thornfield Hall uráról. (Sajnálom, de a továbbiakban se fogom tudni másként hívni, csak Mr. Rochesternek, mert az Edward névről folyton egy…ööö bizonyos csillogó-villogó vámpír jut eszembe, aki szintén egy  tragikus klasszikus szerelmi történet” főhőse.)

De visszatérve Mr. Rochesterre. Hiába, ő nem volt olyan jóképű, mint a fent említett névrokona, sőt, Jane sokszor mondta, milyen csúnya”, de erős, határozott és karizmatikus személyiség volt, sokszor szeszélyes és mondhatni különc, bár ezt szerintem a szörnyű múltjára volt írható. Karaktere többször is meglepett, és az egész regény alatt szerintem ő volt az egyik legizgalmasabb szereplő, és legérdekesebb egyéniség. Amivel nem értettem egyet az a „van egy őrült feleségem titok, amit jobb lett volna nem titkolni. Talán. De akkor sokkal hamarabb vége lett volna a könyvnek, úgyhogy jobb is volt így.

A regény végére még egy szereplőt kiemelnék. St. John E. Rivers. Az ő személyisége is érdekes volt, de Rochesterrel ellentétben egyáltalán nem kedvelhető (szerintem). Bár pap volt és a Nagyobb és Nemesebb Cél érdekében misszionáriusnak készült, a szándékai minden volt, csak önzetlenek nem. Jane egyáltalán nem érdemelte meg, ahogy ő bánt vele, sokszor volt kegyetlen, már-már a magatartását, gondolatait befolyásolta és a Nagy Cél miatti házassági ajánlat se vallott egy jó, Isten tanait hirdető emberre. (Ezt a Nagyobb Jót mintha már hallottuk volna valahol…) De főhősnőnk végül is megbocsátott neki, ahogy Mrs. Reednek is, aki viszont még Johnnál is utálatosabb szereplő volt. 

Gyönyörű, megható, hihetetlen, sokszor veszélyes könyv a könnycsatornáinkra, megannyi francia szóval, aminek csak örültem, hiszen legalább gyakorolhattam ezt a szép, de bonyolult nyelvet (hat év után csak tudom…).  Miközben Jane kiérdemelte a hepiendet a regény végére, én is vele együtt szomorkodhattam, mosolyogtam, reménykedtem és dühöngtem Mrs. Reed igazságtalanságain vagy Mr. Rochester akaratosságán és szeszélyes jellemén…

És igen, a történet vége egyértelműen kiérdemelte a Legszebb Romantikus Befejezés címet hosszú-hosszú ideig… 
Jane Eyre története többször is megihlette a rendezőket. Nyilván a könyvet nem fogja überelni, de szerintem mindenképp érdemes megnézni a filmekből egyet - ahogy én is tettem a BBC-s változattal. A végeredmény pedig egyáltalán nem volt rossz. :) 

Amit nagyon szerettem benne: Jane és Rochester kapcsolatát, de igazából az egész könyvet, elejétől a végéig. 
Ami kívánnivalót hagy maga után: Nem volt ilyen... 

Kedvenc karakter: Mr. Rochester, Jane

Borító: 5/3

Pontozás: 5/5* 


*Képek a 2006-os BBC minisorozatból

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése