2013. augusztus 25.

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe


„Azok a könyvek, melyeket a világ erkölcstelennek nevez, olyan könyvek, melyek megmutatják a világnak tulajdon hitványságát.”
Jól mondta Lord Henry. Ez a könyv pontosan ez. Egy erkölcstelen, beteg könyv. Nincs mit szépíteni. Leplezetlenül ír a gyarlóságról, romlott erkölcsről, hiúságról, naivságról, befolyásoltságról, nárcizmusról, bűnökről és még sorolhatnám. És az egész folyamatnak az oka; egy festmény. Hát nem szomorú?

A könyv maga, a 19. Századi felvilágosult Londonban játszódik ahol mindenkinek csak a külcsín a fontos. És ezért még a lelküket is hajlandók eladni. Mint Dorian Gray.

A történetről: Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel… 

Kétségtelen, hogy nem csak ő maga volt a hibás. Először is ott volt a festő. Basil Hallward lefesti Doriant (aki akkor még fiatal, naiv és befolyásolható volt-de az igazság az, hogy ezek a tulajdonságok nem mindig járnak együtt a fiatal korral, tehát ez nem egy ok a naivságra) és közben a festő megtalálja az ideálját, mondhatni bele is szeret. Bár ez a könyvben nem volt így kimondva, hogy szexuálisan is vonzódott hozzá. De nekem nagyon úgy tűnt… Doriant elhalmozza bókokkal a szépségéről, aki ezek miatt önhitté kezd válni. De nem ez okozta a lavinát, mert közben… megjelent Lord Henry Wotton. Dorianon kívül ő a legkidolgozottabb karakter, aki a barátság álcája mögé bújva elindítja Doriant a Pokol felé menő úton. És bár azzal egyetértek, hogy Dorian végül megérdemelte a sorsát, mert tényleg szörnyű büntetetteket követett el, de mindez kezdetben Lord Henry eszméi voltak, amiket végül megosztott Doriannal, miután rájött, hogy tudja befolyásolni és az igazság az, bár ez így nem volt leírva, de Dorian Henry számára egy érdekes tudományos kísérlet volt. Ami szintén bizonyítja, hogy Dorian Gray egy gyenge jellem.  És hogy Henry volt az „agy”.

A film plakátja
A történet fő érdekessége, hogy miközben az egész regény a valóságban játszódik, tehát semmi vámpírok, boszorkányok és ilyesmik, ott van a festmény. Ami, miután Dorian kimondta azokat a végzetes szavakat, onnantól kezdve Dorian helyett változik, öregedik, kimutatva a valódi jellemét és lelkét. Az egészet elég nehéz így elképzelni, ebben a környezetben, szóval szerintem az egésznek a célja a kettős jelentés, ami arra utalt, hogy milyen nehéz sokszor átlátni egyes emberek jellemén, miközben álarcot viselnek. Ettől a „misztikumtól” a történet még érdekesebb lett és még tanulságosabb. Amiből szerintem volt elég. Mint például, hogy az ember legnagyobb ellensége valójában saját maga.

Összességében nézve, tehát érdekes egy könyv volt, egyediséggel és sok-sok filozofikus gondolattal-amiből, csak őszintén, néha túl sok volt-bár a végkifejletet mindez nem veszélyeztette, mert az meglepő volt. De… így volt jó.


Bár a filmet még nem láttam, de egyszer mindenképp kíváncsi vagyok rá, valamint a színészekre (Ben Barnes és Colin Firth) - vajon hogy sikerült nekik alakítani Dorian és Lord Henry karakterét.

Amit nagyon szerettem benne: A könyv alapötletét és a könyv célját.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A szép, hosszú, filozófikus gondolatokat és leírásokat.
Kedvenc karakter: Lord Henry

Borító: 5/3

Pontozás: 5/4,5 - Egyhamar nem lehet elfelejteni...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése