2013. november 28.

Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár…


Ilyen bizarr könyvel se találkoztam még. Mindenki megnyugtatására, jó értelemben. Először is ott van Daisy első benyomása Edmondról.  

„A haja, na igen: egy kicsit olyan, mintha saját magának vágta volna le éjjel egy baltával. De amúgy pont úgy néz ki, mint egy menhelyi kutyus; az a fajta, amelyik olyan aranyos és bizakodó, de azért van benne tartás, és rögtön az ember kezéhez nyomja az orrát, az ember meg rögtön tudja, hogy haza fogja vinni. Na hát ilyen ez az Edmond.”


Ez az „álom pasi” leírás először jól megijesztett, de végül nem szöktem el a regény olvasása elől. Tudniillik, ennek a könyvnek történelme van velem.  Ez volt ugyanis az a könyv, amelyikkel minden alkalommal találkoztam a könyves boltban, amikor még kisebb voltam. Minden alkalommal odamentem hozzá – talán a cím vonzott ennyire? Vagy a történet? – végül mégsem vettem meg. Nem is tudom miért.
Talán úgy gondoltam, hogy számomra túl félelmetes háborús regényt olvasni, esetleg a nem túl derűs befejezéstől féltem. Sok-sok évvel később egy véletlen folytán találkoztam egy film előzetesével, első látásra elvarázsolt. Romantikus történet a III. Világháború idején? Mindenképp nézős kategória. Később egy kicsit utána is néztem, miről is szól pontosan a How I Live Now és hirtelen ott termett ez a könyv. Ekkor megfogadtam, hogy ha esik, ha fúj, mindenképp elolvasom, akármilyen is legyen a történet vagy a vége.

A korábbi borító
A történetről: Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…


Minden kétségem ellenére, az első pillanattól kezdve beleszerettem Daisy narrációjába. Volt benne valami, amitől az embernek jókedve lesz, akármennyire is szomorú a tartalom és ez nagy valószínűséggel Daisy őszinteségének köszönhető. Na meg az írónő páratlan stílusának. Érdekes volt, hogy a történetben rengeteg leírás volt, szinte minimális dialógussal, az ember lánya viszont mégsem érezte megterhelőnek. Egyszerűen csak bele lehetett veszni a történetbe, együtt érezni Daisyvel, a helyzetével és amúgy mindennel.

Daisy karaktere könnyen megnyert tehát az egyszerűségével, lazaságával, bár néha kissé furcsa volt, hogy miközben háború volt, az ellenségről még annyit sem tudtunk meg, hogy milyen nemzetiség. Persze ez a vonás beletartozott a főhősnő jellemébe, én meg igazából nem is bántam, mert a nemtörődömség mögött mégis átjött a reménytelenség és a világvége érzete. Ennek ellenére volt néhány dolog Daisy személyiségében, ami ezt a történetet még tanulságosabbá teszi, ez pedig Daisy kapcsolata az apjával és az étkezéshez való viszonyulása. Miután apja újranősült, Daisy tipikus gonosz mostohának könyveli el az új családtagot (azt nem tudjuk, hogy jogosan vagy jogtalanul) és ez rányomja a bélyeget apjával való kapcsolatára. Ráadásul azt a teóriát eszeli ki Daisy, hogy a mostohája meg akarja mérgezni, ami miatt úgy dönt, nem fog enni. Nem igazán mondanám, hogy Daisy valójában beteg volt, szerintem egyszerűen csak a büszkesége nem engedte, hogy normálisan viselkedjen apja új feleségével szemben. Később viszont, amikor a háború tényleg elkezdődött, és a legtöbb helyen az emberek éheztek, Daisy hamar rájött, hogy sokkal többet kell elszenvednie, mint a saját makacssága… vagy csak Edmondnak akart imponálni?

A többi karakter is érdekes volt. Egyik kedvencem Piper volt, aki kilenc éves létére egy igazi kis túlélő volt. Edmond pedig a nem mindennapi stílusával nyert meg (ahogyan Daisyt is), bár azt sajnálom, hogy végül sokkal kevesebbet szerepelt, mint ahogy eredetileg vártam volna. 
A filmbeli karakterek (Piper, Isaac, Daisy, Edmond)
A történet sarkalatos fordulópontja, amikor Daisy és az unokatestvérei először jönnek rá, hogy tényleg háború van. Korábban ugyanis azt hitték, nem érinti őket, mert a bombázás Londonban volt, ők meg vidéken, jó messze tőle. Másrészt pedig, kit érdekel a háború, ha dúl a hétmérföldes szerelem? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták főhőseinket, ameddig szét nem szakították a családot. Innentől kezdve Daisy Piperrel együtt próbált meg túlélni a vadonban, éjszakánként Edmonddal álmodva. Ez a rész érdekes módon kicsit az Éhezők viadalára emlékeztetett a vadászattal és növényleírásokkal, de történet szempontjából még ez is izgalmas volt.

A regény végére érve egy dolog fogalmazódott meg bennem. Polgárpukkasztó. Kezdjük ott, hogy a cselekmény a Harmadik Világháború idején játszódik. Másrészt ott van Daisy nem is olyan szűzies kapcsolata Edmonddal, aki az unokatestvére… és aki ráadásul egy évvel fiatalabb nála. Szerencsére a Trónok harcának köszönhetően már megedződtem, így egyáltalán nem zavart ez a kissé érdekes törvénytelen kapcsolat.


Az epilógus a sok viszontagság után egyenesen megrázó volt. Nem kaptunk teljesen tiszta magyarázatot arról, mi történt Daisyvel az utolsó pár évben, és hepiendnek se mondanám, amit a legeslegvégére kaptunk. Egy keserédes befejezéssel lettünk gazdagabbak, de én hiszem, hogy így kellett történnie. Ez illett a teljes történethez, a regényhez, ami háborúról és szerelemről szólt, és egy százszorszép* életéről. Megtörténve valamikor a távoli jövőben, vagy talán már holnap. De hamarosan úgyis megtudod. Majd ha… újra lesz nyár.

*százszorszép=Daisy (angol)

Amit nagyon szerettem benne: Daisy narrációját, a történetet. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Egy kis bővebb magyarázat a háborúról jól jött volna. 

Kedvenc karakter: Daisy, Piper

Borító: 5/5 - bár sokan az első borítóra esküsznek, nekem a második jobban tetszik. *_*

Pontozás: 5/5*

Majd újra lesz nyár film

Ahogy már említettem, az első dolog, ami felhívta a figyelmemet a történetre (újra), az előzetes volt. A regény elolvasása után rögtön el is kezdtem utánanézni a teljes film után - és bár nagy nehezen, de sikerrel jártam.

A film a könyvvel ellentétben jobban a háborúra és a háború izgalmaira helyezte a hangsúlyt. Kisebb- nagyobb változtatások is történtek a cselekmény szempontjából, mint például Daisy szerelme Edmonddal is sokkal nagyobb jelentőséget kapott, de az élmény számomra ugyanaz maradt. Egy gyönyörű történet, egy különleges főhősnővel a III. Világháború idején. A film rendezése nagyon ott volt, gyönyörű tájakat mutattak be, érdekes zenei aláfestéssel és hangulattal. Daisy karakterét Saoirse Ronan nagyon jól eladta, de a többiek sem panaszkodhattak. Film lévén több akció és váratlan fordulat volt, de egyáltalán nem bántam. Szerintem nagyon jó könyvadaptáció lett, még az újdonságok ellenére is.
Néhány jelentős változtatás a filmben:
  • Daisy nem nem eszik, hanem mentálisan nincs rendben. (Testhezálló szerep Saoirse Ronan számára A Burok után.)
  • Isaac várja Daisyt a repülőtéren, és karakterként ő az, aki sokkal nyitottabb, beszédesebb.
  • Edmond a legidősebb, a legcsendesebb és nagyon jól ért az állatokhoz.


Ilyen, és ehhez hasonló változtatások voltak tehát a filmben. Ez még nem az összes, de a többit már spoileres lenne felsorolni. Ennek ellenére végkifejlet szempontjából ugyanaz kaptuk. Szóval egyértelműen ajánlom megnézése azok számára, akik olvasták a könyvet. Továbbá azoknak, akik szereti a romantikát, Angliát, a lightosabb háborús sztorikat és a művészfilmeket. Na, jó. Inkább úgy mondanám, hogy kötelező kultuszfilmmé tenném. Mert tényleg annyira jó volt. :)

Film Pontozása: 10/9

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése