2014. március 6.

Díjat kaptam

A blog megkapta első díját, ami Moncsinak köszönhetően hozzám is eljutott. Még egyszer köszönöm szépen! 

A bejegyzésen belül 11 kérdésre találhattok választ, ami mellett egy kicsit jobban is megismerhettek engem,  majd a végén elküldtem még pár bloggernek, akiknek szintén ennyi lenne a dolguk, ha elfogadják a díjat. :) 




Mióta blogolsz?
Hivatalosan 2013. július 1-én kezdtem el blogolni. Számokban, több, mint nyolc hónapja.

Rögtön olvasás/filmnézés után írod meg a véleményed, vagy kell egy kis idő, ameddig hozzá tudsz kezdeni? 
Gyakran már olvasás és filmnézés alatt megfogalmazódik a véleményem, de csak miután befejeztem a könyvet, vagy a filmet, kezdem lejegyzetelni a kulcsszavakat, amiket később felhasználok a kritikámhoz. 

Könyveket vagy filmeket szeretsz jobban?
Mindkettőt. Számomra egy könyv vagy film teljesen különböző élményt nyújt, ezért nem is tudnám összehasonlítani. Viszont, ha az a kérdés, hogy egy adott történetnél, a könyvet vagy a filmváltozatot preferálom, akkor legtöbbször a könyvre esik a választásom. 

Van/volt valamilyen nagy álmod kiskorodban?
Már kiskorom óta elszerettem volna jutni Disneylandbe. A sors szeszélye úgy hozta, hogy azóta kétszer is voltam Párizsban, de sajnos mindig közbe jött valami, ami megakadályozta, hogy Mickeyékkel is találkozzak. Harmadszorra viszont csak sikerülni fog... xD 

Miért kezdtél el blogolni?
Két évvel ezelőtti költözésünket követően fedeztem fel a Moly-t. Egy idő után rájöttem, hogy imádom kifejteni a véleményemet a könyves értékelésekben (korábban csak beszélni szerettem róla a barátaimmal), így elkezdett megfogalmazódni a blog gondolata. Bár a gondolat megmaradt bennem, jó sokáig nem foglalkoztam ténylegesen vele. Utólag kiderült, hogy a barátaim többsége az új suliban annyira nem érdekelt a könyvekről szóló beszélgetésekben, így egyre jobban hiányzott az a lehetőség, hogy hosszas eszmecseréket folytattassak arról, hogy mikor jön össze Reni és Cortez... így tavaly nyáron elkezdtem blogolni és azóta is imádom csinálni. 

Melyik volt életed legjobb és legrosszabb könyve? 
Rengeteg kedvenc könyvem van, de mivel egyet kéne kiemelnem, ezért hagyjuk most a sorozatokat (és egyben a Harry Pottert). Legutóbbi könyv, amit tényleg annyira szerettem, hogy semmit sem változtatnék meg benne, mert úgy tökéletes, ahogy van, az Anna és a francia csók volt.  Legrosszabb könyvélményem pedig, a Lány és a farkas

Van olyan zene, amit egy könyv által ismertél meg? 
Leiner Laura könyvei által sok zenét ismertem meg. Amit a legjobban meg is szerettem, az a Snow, a Red Hot Chili Pepperstől. 

Mi (volt) a kedvenc tantárgyad?
A magyar sulimban a történelem volt a kedvencem. A nemzetközi gimiben, ahova most járok, nincs igazán kedvenc tantárgyam, de a businesst vagy a szociológiát emelném ki leginkább, ha azt nézem, melyiket tanulom legszívesebben. 

Volt olyan, hogy úgy érezted, semmi értelme annak, hogy blogolj? 
Bár voltak hullámvölgyeim, de mindig volt valami, ami eléggé motivált ahhoz, hogy folytassam a blogot. :) 

Van olyan személy, akivel nagyon szeretnél találkozni? 
Bárki a kedvenc filmjeimből vagy sorozataimból. Hogy példát is említsek, Jennifer Lawrence, Ian Somerholder, Logan Lerman, Flynn Rider. :D

Szereted az állatokat? 
Igen, szeretem az állatokat, van is egy macskánk, akit imádok dögönyözni. 


11 dolog rólam

  1. Imádom az After Eight mentás csokit, amit sokan utálnak. :D
  2. Ciki, nem ciki, de nem szeretek régi (80-as évek előtti) filmeket nézni. Egyszerűen nem bírom a hangulatukat, a képi világot, na meg azt a hátborzongató zenét. 
  3. Érméket, fülbevalókat és baglyos dolgokat gyűjtök. 
  4. Nincsenek kimondottam kedvenc előadóim, csak kedvenc számaim, amiket lehetőség szerint "rongyosra" hallgatok.
  5. Első számú úti céljaim, ahova mindenképp elszeretnék jutni, London és Egyiptom.
  6. Jelen pillanatban az álommunkám animációs film készítő lenne. 
  7. Annyira rühellem a pókokat, és annyira félek tőlük, hogy még lecsapni sem merem őket. 
  8. Szüleim szerint céltudatos és kreatív vagyok, viszont nagyon türelmetlen. 
  9. Tizennyolcadik évemhez közeledve fedeztem fel, hogy még mindig szeretem a mesefilmeket. 
  10. Reménytelen romantikus vagyok.
  11. Ezen a blogon keresztül élem ki a kreativitásomat, ha már a rajzolás és a fotózás nem jött össze...
Kérdéseim
Mit szeretsz legjobban a blogolásban?
Mit dolgoznál legszívesebben?
Melyik az a könyv amelyiknek szívesen lennél a főszereplője?
Ki az az író akit példaképnek tekintesz és miért?
Milyen fajta zenék inspirálnak mialatt blogolsz?
Ha időutazó lennél melyik időbe utaznál a legszívesebben?
Amikor kiskorodban megkérdezték, hogy "mi leszel, ha nagy leszel", mit választoltál?
Milyen lényekről olvasol legszívesebben könyvekben?
Milyen sorozatokat nézel jelenleg?
Van olyan film, könyv, sorozat, amiért őrülten rajongsz?
A mindennapokban látod hasznát a bloggerkedésnek? (szóhasználat, munkahely, kapcsolatépítés stb...) 

Akiknek tovább küldöm :)




6 megjegyzés:

  1. Köszi! :DD
    Gratu a 20.000 látogatóhoz! :))

    VálaszTörlés
  2. Köszi! *nagy, fojtogatós ölelés* Akkor ezt most a blogomon kell megválaszolnom ugye? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen :)) Igen, ennyi lenne a dolgod (+ írni 11 dolgot magadról, ha szeretnél) :D

      Törlés