2014. július 7.

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Szeretem a romantikus történeteket, de azt még jobban szeretem, amikor adnak valami pluszt az életben. Amelynek az elolvasása után percekig le vagy fagyva, mert egyszerűen nem vagy képes elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Rebecca Donovan az ilyen tabutémák közül dolgozott fel egyet, az egyik legkegyetlenebbet. Megszoksz vagy megszöksz? Sokszor az utóbbi gyávaságnak minősül, de szerintem most Emma rosszul döntött…

A történetről: Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…

Fájdalmas könyv, az igaz. De mégsem volt a történet mindig szomorú. Egy érzelmi hullámvasút volt, amely során helyszínenként változott, éppen mit éreztem. Iskola vagy otthon, boldogság vagy boldogtalanság. Ritka jó érzés volt Emma és Evan közti szerelemről olvasni, ami főleg Evannak köszönhető. Donovannak sikerült egy olyan pasi karaktert megalkotnia, aki a könyvek szintjén szinte tökéletesnek számít. Nem a tipikus „rosszfiú”, akitől a lányok többsége elolvad, de mégis megtestesítette az erős, védelmező lovagot, aki egész végig Emma mellett állt, akkor is, amikor Emma botor módon ellökte magától. Úgy szerette Emmát, amennyire csak lehetett, elfogadta olyannak, amilyen, bízott benne és türelmesen várt. A másik karakter, aki szintén említésre méltó, az Sara, Emma barátnője. Bár szöges ellentéte Emmának, mégis mindig ott volt neki. A különböző társadalmi helyzet és a népszerűség ellenére sem vált beképzelté és mindig Emma barátsága volt számára az első. 


A cselekmény "iskolai szála" sokszor volt szívet melengető, megható, mert a romantika fokozatosan bontakozott ki, nem siette el az írónő az érzelmek kibontakozását Emma és Evan között, és ez nagyon tetszett benne. Az „otthoni szál" már felkavaró volt. Családi erőszak, ami az egyik legkegyetlenebb dolog a világon. Olyan emberek okoznak fájdalmat, akikben mindig meg kellene tudnod bízni, ha senki más sem maradt. Hiszen ha csalódsz a külvilágban, a család az egyetlen, aki megvigasztalhat. Emmától viszont ezt is elvették. Ugyanis mind fizikailag, mind érzelmileg bántalmazták, ami miatt nem lenne meglepő, ha Emma már ilyen fiatalon egy életre szóló traumát szerzett volna. Mindenesetre, bámulatra méltó volt látni Emma kitartását a jövőbeli tervei iránt, miközben más már rég összetört volna ezalatt a súlyos teher alatt, amit Emma magával hordozott. De!  

Spoilerveszély!

Egyszerűen nem tudtam elfogadni a döntését. Lehet rám fogni, hogy honnan is tudhatnám, milyen nehéz bárkinek is elmondani ezt a szörnyű titkot, hiszen én magam sosem éltem át ezt, szerencsére. Viszont itt nem ez a lényeg. Komolyan, még azt is elfogadtam volna oknak, hogy Emma azért fél elmondani a hatóságoknak a bántalmazást, mert ha Carolt börtönbe csukják, majd kiengedik, akkor még rosszabb lesz a helyzet. De nem. Az egyetlen ok, amiért úgy döntött, hogy nem beszél, hanem inkább tűr, az unokatestvérei. Carol gyerekei érdekében nem mondott semmit, mert ha megtette volna és Carolt letartóztatják, akkor az unokatestvérei anya nélkül nőttek volna fel. De egy ilyen anyát ki szeretne, aki terrorizálja az unokahúgát és fogadott lányát? Persze, a saját gyerekeit nem bántotta, de ki tudja, mit hoz a jövő? Amikor Emma már egyetemre ment, és Carolnak nincs kit bántania, akkor mi biztosítja azt, hogy nem folytatja ezt a saját gyerekein?  Hiszen már most nem volt normális. A saját férjét manipulálta – vagy ő tudott volna erről az oldaláról, csak homokba dugta a fejét? – a szomszédokkal mézesmázosan viselkedett, az egész külvilág felé kedvességet mutatott, miközben a saját háza táján semmi sem volt rendben. Szóval nem. Akármennyire is sajnáltam Emmát, ép ésszel mégsem tudtam elfogadni, hogy egy okos lány miért gondolkodik így.  

Ráadásul bármennyire is jól voltak kidolgozva a főszereplők, a mellékszereplők terén a karakterizálás gyenge volt.  Rengeteg név merült fel, Jay, Jared, Kelli, Katie, akiket folyamatosan össze lehetett keverni a hasonló neveik és egysíkú karaktereik miatt. Valamint még Drewt sem ismertük meg annyira, mint kellett volna, pedig neki sem volt egy elhanyagolható szerepe a történetben.

Összegezve a szomorú tényeket, bár Emma sztorija valóban a szívemhez nőtt, megrázott és felkavart, én mégis, most fájó szívvel, mégsem vagyok képes maximumot adni a fent olvasható okokért. 

Amit nagyon szerettem benne: A romantikus szálat és a drámaiság kivitelezését (főleg a könyv végén!).

Ami kívánnivalót hagy maga után: Emma hozzáállása a problémákhoz. 

Kedvenc karakter: Evan, Sara

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése