2014. augusztus 27.

Renée Rosen: Babaarc

Az utóbbi időben több olyan filmet is láttam, ami az 1920-as években játszódik, aminek köszönhetően nagyon megszerettem ezt a korszakot. A hangulatát, a flitteres ruhákat, a zenét, a stílust… ezek után természetesen kíváncsi lettem, milyen lehet mindezt egy könyvben olvasni, remélve azt, hogy ugyanolyan élményt nyújt, mint a filmvásznon. Így is lett. 

A történetről: A tizennyolc éves Vera Abramowitz elhatározza, hogy kitör a szegény környékről, ahol gyermekkorát töltötte, és sokkal izgalmasabb életet fog élni, mint az őt egyedül felnevelő édesanyja. Rövidre vágatja a haját, és a térdét látni engedő ruhákban, vastagon kirúzsozott ajkakkal beleveti magát a chicagói éjszakába. Ilyenkor a nappal gépírónőként dolgozó lány vad charlestont jár, és csinos pofikájával kiérdemli a Babaarc becenevet.
Álma hamarosan beteljesülni látszik: egyszerre két fiatalembert is meghódít – az egyik egy jóképű és gazdag bártulajdonos, a másik nem annyira gazdag, de annál sármosabb szerencsejátékos. Mellettük végre bejut abba a csillogó világba, amelyről mindig is ábrándozott. Úgy gondolja, legnagyobb problémája az, hogy a két férfi közül melyiket válassza. Ám egy nap rádöbben, hogy mindkét szeretője gengszter, ráadásul két szemben álló banda tagjai. Vera váratlanul a szesztilalom idején kirobbanó gengszterháború kellős közepén találja magát – az Al Caponéval szemközti oldalon.

A könyv egyik különlegessége az, hogy nem szeretné szépíteni a dolgokat. Chicago 20-as éveinek leírása mellett megismerhettük a korszak árnyoldalait, a gengszterek alvilágát, amitől az egész történet sokkal sötétebb, komorabb lett, mint az ember elvárná egy (látszólag) csillogással, ragyogással teli világtól. 

Bár a szereplők többsége a gengszterek alvilágában élt, mint a híres Al Capone, de ami nagyon tetszett, hogy mégsem mondhattuk egyikre sem azt, hogy fekete-fehér, hiszen az emberek többsége csak megpróbált alkalmazkodni az akkori életkörülményekhez, mint például a szesztilalom. Ha pedig ehhez kétes üzletekbe keveredett az ember – mindent a pénzért alapon, az már a saját felelőssége volt. 

A mellékszereplők karakterizálása változatos volt, mind a gengszterek – mint például Shep vagy Tony -, mind a gengszterfeleségek terén. Az utóbbiak ráadásul megmutatták, milyen fából faragták az igazán erős női karaktereket, akik nem félnek fegyvert sem használni vagy a férfimunkát elvégezni, ha kell.

Vera, a főhősnő maga sem volt szent. A regény elejétől kezdve megpróbált kitörni az édesanyja által üzemeltetett hentes businessből, több-kevesebb sikerrel. De ahogy a szinopszisból is kiderült, még a csillogásnak is ára van, amit Verának a saját kárán kell megtapasztalnia később. A regény kezdetén még velem egy idős Verának hamar adaptálódnia kell ehhez a világhoz, ami miatt az erős, intelligens és határozott jellemű lánynak még keményebbé kell válnia. Ezért nagyon becsültem Verát, mert az a jellemfejlődés, amit véghez vitt a regény alatt, tényleg hihetetlen, hiszen nem mindenki lenne képes helytállni ilyen körülmények között. Ennek ellenére voltak antipatikus pillanatai, ami a szerelmi háromszöget illeti, de erről majd később. 



A sztori cselekménye egy kissé lassabban haladt a megszokott akciódús kortárs regényekhez képest, mégis egész végig izgalmas volt. Kezdve az éjszakai bárokba tett látogatásoktól a szerelem megtalálásáig, ahonnan egyenes út vezetett oda, hogy Vera felfedezze mindkét kapcsolatának az árnyoldalát, ami egy olyan veszélyekkel teli élet, amihez ő nem szokott hozzá. Mert a szesztilalom idején a chicagói alvilág nem csak az illegális alkoholkereskedelemből állt, hanem az északi és déli gengszterek háborújából, ami rengeteg vérrel és áldozattal járt. Dacára annak, hogy számomra ez a korszak ismeretlen volt, rengeteg mindent megtudhattam a történelemnek erről részéről, mert úgy gondolom, az írónő kellő részletességgel, de mégis érdekesen festette le a viharos húszas éveket. 

Bár felkészültem a romantikus szálra a fülszövegből, mégis egész olvasás alatt azért drukkoltam, hogy Vera döntse el már végre, melyik pasit szereti jobban. Tonyt, aki megbízhatatlansága ellenére is vonzotta, vagy Shepet, aki mellett megtalálhatta a biztonságot és a boldogságot. Megmondom őszintén, én az utóbbinak szurkoltam, főleg azután, hogy Tony pont akkor hagyta ott, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá Verának. 

Összességében viszont nem panaszkodom a szerelmi szál miatt, főleg azért, mert irritáló szerelmi háromszögek minden második romantikus regényben vannak, ráadásul akármennyire is idegesítő volt Vera döntésképtelensége, mégsem vált a történet túl nyálassá. Nem beszélve arról, hogy a regény végére kénytelen volt tanulni a hibáiból, miután kaptunk egy olyan befejezést, amire egyáltalán nem számítottam. Igen, szívesebben csuktam volna be a könyvet egy „jobb” hepienddel, de az igazság az, hogy ha jobban belegondolok, ez illett ehhez a szokatlan és különleges hangulatú történethez, amit mindenkinek ajánlok, aki imádja ezt a korszakot vagy az ízig-vérig izgalmas gengszter történeteket.  

Amit nagyon szerettem benne: A 20-as éveknek azt a jól ismert hangulatát, az érdekfeszítő cselekményt és Vera kitartását. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A szerelmi háromszög minden mennyiségben. 

Kedvenc karakter: Shep, Vera 

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése