2014. október 21.

Őszi újdonságok a Maxim Kiadótól

Bár az idő egyre borúsabb, de ez nem gátolja meg a könyvkiadókat abban, hogy egyre több fantasztikus könyvvel örvendeztessék meg az olvasókat. Ráadásul a java még csak most jön! 
Ezért össze is szedtem a Maxim Kiadó ősszel megjelenő friss megjelenéseit, amelyeket most minden egyes lelkes olvasó 30%-os kedvezménnyel vásárolhat meg, akár postaköltség nélkül is. Az akció 2014. december 16-án 24:00-ig tart. 

Ez pedig nem minden, mert a leggyorsabb megrendelők ajándék Angyalsors-noteszt kapnak ajándékba, a készlet erejéig.  


Szeptemberben és októberben eddig megjelent regények


Jamie McGuire: A jóslat  (A Sötétség és Fény angyalai 2.)

Ha valaki halottakkal álmodik, az bárki másnak egy nyugtalan éjszakát jelent, de nem Ninának, hisz számára ez figyelmeztetés. Épphogy túlélte az első csatát a Pokollal, újból keményen küzdenie kell, egyetemi hallgatóként is, és úgy is, mint gyakornok apja vállalatánál. Visszatérő rémálmai apja erőszakos haláláról mindennapossá válnak. Mivel Jared aggódik Nináért, hogy választ kapjon kérdéseire, visszalopja a Könyvet. Megkezdődik a harc az új ellenséggel szemben a régi barátok oldalán, és Jared legrosszabb rémálma látszik beigazolódni. Választás elé kerül: egyedül szálljon szembe a Pokollal vagy kezdjen háborút a Mennyel. A döntést egy váratlan esemény még inkább megnehezíti…


Janet Evanovich, Lee Goldberg: A nagy zsákmány

Kate O’Hare, az FBI különleges ügynöke közismert elkötelezettséggel és fegyelemmel végzi a munkáját: a világ leghírhedtebb bűnözőit hajszolja, és juttatja rács mögé. A főnöke szerint állhatatos és becsvágyó; a barátai szerint szívós, makacs és talán egy kissé megszállott. És bár Kate az elmúlt öt évben komoly hírnevet vívott ki magának, őt csupán egyetlen név érdekli: Nicolas Fox, a nemzetközileg körözött svindler, akire a nő több okból is le akar csapni.A vakmerő, jóképű és veszélyesen elbűvölő Nicolas Fox született szélhámos. Hírhedt a bonyolult svindlijeiről, amelyekkel híresebbnél híresebb gazdagokat kopaszt meg. Eleinte a pénz motiválta. Manapság az izgalom. Tudja, hogy az FBI a sarkában van – különösen Kate O’Hare, aki minden lépését figyeli. Nick számára nincs is ennél izgalmasabb, élvezi, hogy egy gyönyörű nő hajszolja… még ha a hölgy dutyiba akarja is juttatni. Ám épp, amikor úgy tűnik, Nicolas Fox ezúttal tényleg nem ússza meg szárazon, a férfi sikerre viszi eddigi legnagyobb svindlijét: állást ügyeskedik ki magának az FBI-nál, Kate O’Hare különleges ügynök társaként.

Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag


Egy szívszorító és felszabadító erejű regény egy bátor lányról, aki szembeszállt a felnőttek világában uralkodó igazságtalansággal. Az Ezüst csillag a képzelőerő és történetmesélés diadala.
1970-et írunk, a helyszín egy kaliforniai kisváros. Jesn tizenkét éves, a nővére, Liz tizenöt, amikor művészi hajlamokkal megáldott édesanyjuk, Charlotte – aki bármerre is lakott életében, valami kivetnivalót mindenhol talált – hátrahagyva őket és egy-két hónapra elegendő költőpénzt, elindul, hogy megtalálja önmagát. Egyik nap Bean az iskolából hazatérve egy rendőrautót pillant meg a házuk előtt, ezért Lizzel úgy döntenek, inkább buszra szállnak, és Virginába utaznak nagybátyjukhoz, Tinsley-hez.
Bár a nagybácsi befogadja őket, de kevés a pénzük, így Jean nővérével együtt irodai munkát és gyermekfelügyeletet vállal Jerry Maddoxnál, a helyi gyár tagbaszakadt munkafelügyelőjénél. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi agresszív és hatalommániás. Az alkalmazottai rettegnek tőle, senki nem mer szembeszállni vele. Liz azonban egy nap már nem bírja a megaláztatást. De mit tehet egy törékeny lány egy befolyásos üzletemberrel szemben? És lesz-e aki mellé áll ebben a küzdelemben? 


Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár

Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem… ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek? 




Rachel Joyce: Ellopott pillanat

Byron Hemmings hétköznapi reggelre ébred: iskolai egyenruhája a szék hátán hever, a kishúga veszekszik vele a reggelinél, odalentről hallja anyja cipőjének kopogását a konyhából. Amikor aztán hármasban elindulnak otthonról, és a tavaszi reggel sűrű párája veszi körbe őket, minden megváltozik. Egyetlen szörnyű pillanat, és valami olyan váratlan dolog történik, hogy Byron egész élete kizökken. Az édesanyja mintha észre sem venné, de a tizenkét éves Byron érti, hogy attól a pillanattól fogva már semmi nem lehet ugyanaz.
Mi történt, és ki az oka? Napok, hetek telnek el, és Byron tökéletes világa megrázkódik. A szüleiben nem bízhat, ezért legjobb barátjával, Jamesszel szövetkezik, és a két fiú tervet kovácsol...
Mint az első könyvében, a Harold Fry valószínűtlen utazásában, Rachel Joyce itt is elbűvölő jellemeket rajzol, akiknek hétköznapi élete egyszerre a káosz forgatagába kerül, akik megtanulják, hogy a gyerekeknek néha szülőként kell viselkedniük a saját szüleikkel, akik rájönnek, hogy múltjuk kemény igazságaival szembesülve, váratlanul mély, és meglepő következményekkel járó, kapcsolatokba bonyolódnak. Rachel Joyce regényírói tehetségét ezúttal is bizonyítja a könyvből áradó szeretet, megbocsátás, katarzis.

Sherry Gammon: Hihetetlen (Port Fare 2.)


Három év telt el azóta, hogy a Dreser fivérek megpróbálták uralmuk alá hajtani Port Fare-t. Az ügy még mindig érzékenyen érinti a város lakóit. A híresztelések szerint a kegyetlen testvérpár apja, Harry Dreser is meghalt egy rosszul elsült kábítószerüzlet során. De persze a pletykák nem mindig igazak. A Dreser fivérek féltestvére, Delilah Lopez Dreser a városba érkezik, hogy bevégezze, amit a bátyjai elkezdtek. A lány gondosan eltervezi a bosszú lépéseit, és megpróbál közel férkőzni ahhoz a két nyomozóhoz, Seth Prescotthoz és Booker Gattóhoz, akik állítólag fivéreivel végeztek. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha Lilah behálózza Cole Coltert, a két rendőr barátját, aki orvosként dolgozik a helyi kórházban.

Ám ahogy telik az idő, Lilah nemcsak arra döbben rá, hogy apja hazudott neki, de kötődni kezd ehhez a társasághoz, és végzetesen beleszeret Cole-ba. Ám a helyzet kezd egyre tarthatatlanabbá válni. Lilah választás elé kerül. Ha véghez viszi a családi bosszút, olyan emberek életére kell törnie, akik – talán életében először – szeretettel veszik körül. Ha viszont szembeszáll apjával, nem csak saját életét sodorja veszélybe, hanem mindazokét is, akiket éppen meg akar menteni.



Cheryl Klam, Claudia Gabel: Káprázat

A kötet egy futurista sorozat lenyűgöző első darabja, amely egy tökéletes virtuális világ ellenállhatatlan vonzásáról szól. A nem is olyan távoli jövőben az ipar, a tömegtermelés és a gyárak sivárrá és szennyezetté teszik a lakóövezeteket. Minden fekete, szürke és mocskos. Detroit lakói szinte robotként élik mindennapjaikat. Egy új technológiának köszönhetően azonban felcsillan a remény, hogy bárki maga mögött hagyja a nyomasztó valóságot. Egy program segítségével beléphet a Káprázat világába, ahol a gyönyörű tájak, új élmények, nyugalom és boldogság várja. Csupán virtuális szemüveget és csuklópántot kell öltenie, hogy hátrahagyhasson mindent, és megtapasztalhassa pár órára a tökéletességet. Mikor azonban vádak érik a programot, hogy függővé tesz és veszélyes, Regan a védelmére kel. Mivel a programot édesapja tervezte, a lány úgy érzi, tartozik apja emlékének azzal, hogy nem hagyja bemocskolni fő művét. De miután a Káprázat magába szippantja, olyan igazságokra jön rá, amelyek választásra kényszerítik szerelem és lojalitás között…

David Levithan: Nap nap után

Mit gondolsz, milyen lehet:
Minden nap másik testben ébredni?
Minden nap másvalaki életét élni?
Mégis minden nap ugyanazt a lányt szeretni?
„A” sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt, kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe!
Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A” Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A” jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. 







Robin LaFevers: Sötét diadal (A halál szépséges szolgálólányai trilógia 2.)

A XV. századi Franciaországban a Halál szolgálóleányát, Sybellát, kötelessége arra kényszeríti, hogy hazatérjen, abba a pokolba, ahonnan megszökött. Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában.
Sybella a gyásztól és elkeseredéstől félig eszét vesztve érkezik a kolostor küszöbére. A Halál szolgálóleányai készségesen menedéket adnak neki… a segítségnek azonban ára van. Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor a legveszélyesebb fegyverei között tartja számon. Ám ezek az orvgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor a kolostor visszaküldi őt abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a Halál Istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen életcélt találni a lány számára. Amikor a Halál szolgálóleánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért élni érdemes?

Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő

A tengerparti kisvárosban, Sea Breeze-ben Sadie felfedezi, hogy a szenvedélynek semmi sem állíthat az útjában. Felkavaró olvasmány a bestsellereiről híres Abbi Glines-tól. Sadie White a nyári szünetben a tengerparton dolgozik, de nem holmi strandőrként. Mivel a mamája terhes és nem hajlandó dolgozni, ezért helyette Sadie lesz az egyik közeli szigeten nyaraló gazdag család házvezetőnője. Amikor a család megérkezik a nyári vakációra Sadie döbbenten látja, hogy a tulajdonos nem más, mint Jax Stone, a világ egyik legismertebb ifjú rockere. Ha Sadie egy mindennapi lány lenne – ha nem azzal telne az élete, hogy gondját viseli az anyjának és rendben tartja az otthonukat – akkor talán feldobná, hogy egy rocksztárnak dolgozhat. De nem ez a helyzet. Sadie-t nem izgatja a hírnév, ám Jax mégis vonzódik hozzá. A lány lenyűgözi, de Jax küzd a vonzalom ellen. Jax világában a kapcsolatok sosem működnek, és minél jobban kívánja Sadie-t, annál erősebb a meggyőződése, hogy a lány többet érdemelne. A nyár végére Jax rájön, Sadie nélkül lélegezni sem képes.
Vajon a szerelem legyőzi a két világ közt tátongó szakadékot?

Anna Banks: Poszeidón (Szirénia öröksége 1.)

Emma barátnőjével a tengerparton nyaral, mikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. De ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának azonban nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket.
A lány, miután hazatér, nem képes egykönnyen túltenni magát az őt ért traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen.
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén nincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Mígnem a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is.
Képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ? 


Októberi és novemberi friss megjelenések



Mark Pryor:  A kriptatolvaj (Hugo Marston 2.)

Tombol a nyár Párizsban, ahol a Père Lachaise temetőben két turistát meggyilkolnak Jim Morrison sírjánál. A temetőt rögtön lezárják, megfigyelés alatt tartják, a titokzatos tettes azonban mégis visszatér. Kísértetként jár-ki be, feltöri a Mouline Rouge egy rég elhunyt híres táncosnőjének kriptáját, majd bizarr fordulatként eltűnik a fél csontvázzal együtt. Az egyik áldozat egy terroristagyanús pakisztáni barátnője, a másik amerikai, ezért a nagykövet legjobb emberét, a követség biztonsági főnökét, Hugo Marstont küldi ki az ügy felderítésére. Hanem a sírrabló alaposan feladja a leckét Hugónak, amikor egy másik temetőben újabb neves táncosnő csontjait viszi el.
Hogyan lehetséges, hogy senki nem látja a tolvaj érkezését és távozását? És miért éppen egykori revütáncosnők csontjaira ácsingózik?
Hugo megoldja a temetők titkát, rájön azonban, hogy a gyilkosnak nem csupán föld alatt nyugvó csontokra fáj a foga.



Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos (Flavia de Luce rejtélyei 2.)

Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishop’s Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül. Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla?
A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít.
És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembe találja magát a bábmester gyilkosával...



Nina George: A levendulaszoba

A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Ő pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást.
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme, a gyönyörű Provenzalin Manon kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Jean azóta sem mert elolvasni. A veszteséget gyötrő emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a megbántottság börtönében élte a mindennapokat. Mígnem egy nyáron minden megváltozik. Egy új kapcsolat, egy ébredő érzés, és a levendulaszobába zárt múlt újraéled, és Jean kézbe veszi Manon levelét…
Egy utazás veszi kezdetét, mely során barátságok szövődnek, különleges sorsok tárulnak fel, és a lélek megtisztulhat. De lezárulhat végre a múlt, hogy helyet engedjen a jelennek és a jövőnek?



Adam Makos: Az óceán hangjai


A történet Pearl Harbor lebombázásával kezdődik, és Japán 1945-ös megadásával zárul. A már kilencvenes éveikben járó leszerelt katonák, akik beszámolnak az eseményekről, megosztott nézőpontból mesélik el saját történetüket, egészen a háború végéig. Részletes, valósághű beszámolót kapunk a Japánokkal való összecsapásokról, a katonákat ért borzalmakról és a háború pszichológiai következményeiről.











Chanda Hahn : Bűbájtalan (Balszerencsés tündérmese 1.)

Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot…


Melissa Landers: Elidegenítve (Elidegenítve 1.) 

Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carat választották ki a L’eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre.
Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L’eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Caranak egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carara nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez.
Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Caranak és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?


Jhumpa Lahiri: Mélyföld

Jhumpa Lahiri rendkívüli regénye, Indiában és Amerikában játszódik. Két testvér tragédiával összekötött története, egy nagyszerű asszonyé, akit kísért a múltja, egy országé, amelyet szétszakított a forradalom, és egy szerelemé, amely messze túléli a halált.
Subhash és Udayan Mitra, akik között csupán tizenöt hónap van, elválaszthatatlan testvérek, gyakran összetévesztik őket Calcutta környékén, ahol felnőnek. De ugyanakkor egymás ellentétei is, akikre eltérő jövő vár. Az 1960-as években járunk, és a karizmatikus és lobbanékony Udayan belesodródik a Naxalita mozgalomba, abba a lázadásba, amely céljául tűzte ki az egyenlőtlenség és a szegénység felszámolását. Udayan a meggyőződéséért mindent feláldoz, mindenkit kockára tesz. Subhash, a kötelességtudó fiú, nem osztja testvére szenvedélyes politikai elhivatottságát, hanem elhagyja az otthonát, hogy Amerika egyik csöndes, tengerparti szegletében tudományos kutatásnak szentelje az életét.
De amikor megtudja, mi történt a testvérével, visszatér a mélyföldre, Indiába, azt remélve, hogy talpra állíthat egy széthullott családot, és begyógyíthatja a sebeket, amelyeket Udayan hagyott maga után.


Alexandra Bracken: Sötét elmék (Sötét elmék 1.)

Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális „rehabilitációs táborába” küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni.
A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike.
Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen.
Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.


Elizabeth Richards: Főnix (A sötétség városa 2.) 

Ash Fisher azt hiszi, túl van minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodót haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes a szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű Básztet-fiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főnixként, a lázadás jelképeként való újjászületéséhez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta.
A Fekete Város krónikái című trilógia rajongói számára a Sötétség Városának lenyűgöző második része.


Holly Goldberg Sloan: Hetesével

Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Williow-t még csecsemő korában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnk, boldog, csendes életet élt… egészen mostanáig.
Willow világa tragikusan megváltozott, amikor nevelőszülei meghaltak egy autóbalesetben. Így a lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet.
Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete.



Jamie McGuire: Red Hill

Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors.
Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégre a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon.
Itt kell szembeszállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti. Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet? 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése