2014. november 12.

Jenny Han: To All The Boys I've Loved Before

Attól a perctől kezdve, hogy belefutottam az interneten a regénybe, tudtam, hogy el kell olvassam a könyvet. Először is ott volt ez a kellemes, hangulatos borító, ami már akkor megvett kilóra, még mielőtt ismertem volna a fülszöveget. Nem is említve a címet, ami a hosszúsága és tartalma miatt rögtön sejtette, hogy ha egy átlagos romantikus könyvvel is van dolgunk, a sztori alapötlete egyáltalán nem lesz az.

A történetről: A tizenhat éves Lara Jean soha nem merte bevallani az érzéseit egy srácnak sem, aki valaha tetszett neki, ezért inkább levelet írt nekik, amit elrejtett egy kalapdobozban az ágya alá. Egy nap viszont a doboz eltűnik, vele együtt az összes plátói szerelmének írt levéllel, aminek következtében Lara Jeannek szembe kell néznie minden félelmével, valamint az összes sráccal, aki megkapta a szerelmes levelét....

Tulajdonképpen tényleg olyan cuki és aranyos történet volt, mint amire számítottam, bár való igaz, kellett pár oldal, amíg megfogott a történet. 

Kezdjük is a főkarakterekkel. Lara Jean egy teljesen átlagos tizenhat éves, sajátos családdal, hiszen félig koreaiak, és apja egyedül neveli őt nővérével és húgával együtt. Lara Jean, a többi amerikai regény főhősnőjével ellentétben nem akar minél hamarabb felnőni, nem foglalkozik minden egyes szabad percében a fiúkkal, hanem rengeteg időt tölt otthon, a testvéreivel, főzőcskézve - ami által egy kis bepillantást nyerhettünk a koreai konyhába is - bár igaz, hogy közben nővére barátjáról azért álmodozik. Jó volt látni a lányok között kialakult erős köteléket, valamint azt, ahogy megpróbálnak minél felelősségteljesebben viselkedni, hogy az őket egyedül nevelő édesapjukat támogassák. Margot, mint legidősebb dominált ebben, - akinek a viselkedése mindennek ellenére antipatikus lett, miután egyetemre ment Skóciába - amíg Kitty, a két lány tíz éves kishúga fiatal korához képest igazán érett gondolkodású és talpraesett volt. Őt viszont tényleg megszerettem.

Egy hosszú és eseménytelen bevezető után, melyben részletesen megismerhettük Lara Jean családjának a mindennapjait, végre beindult a sztori az eltűnt szerelmes levelekkel. Az imádnivaló alapszituáció ennél viszont tovább ment, mert annak érdekében, hogy Lara Jean elhitesse Josh-sal, már nem szereti (aki most már Margot ex barátja), a lány kénytelen egy hamis kapcsolatot kialakítani Peterrel, egy volt plátói szerelmével, amit mindketten a saját hasznukra tudnak fordítani. Ami a legjobban tetszett ebben a fordulatban, az a változás, amin Lara Jean végigment. Mind jellemben, mind az érzelmek felismerésében rengeteget fejlődött, sokkal bátrabb lett és kevésbé naiv, már ami az emberismeretét illeti. 

A srácok közül egyik sem lett a kedvencem hosszútávon, mert mind a kettőjüknek meg voltak a hibái, de a jó pillanataik is, ami miatt egyszer Josh-t, egyszer Petert kedveltem jobban. Akivel viszont egyáltalán nem voltam kibékülve, az Chris, Lara Jean állítólagos legjobb barátnője. Bár Lara Jean tisztában volt vele, hogy semmi közös nincs bennük, és mégis barátnők, de szinte alig beszélgettek, vagy ha igen, Chris akkor is bírálta Lara Jeant és a családját, aminek köszönhetően feleslegesebb cselekményszálat nem is találtam a regényben.

Fanart
A könyv stílusra egyszerű, könnyen emészthető, de mégsem egy a túl cukros limonádék közül. Az alapötlet teli találat, ami ráadásul nem egy humoros szituációt eredményez a körítésben. Kiegészítésül pedig olyan mai, modern pop kulturális utalásokkal van fűszerezve, mint a Harry Potter, Trónok harca és társaik – utóbbinál jócskán meg is lepődtem, hogy Lara Jean ismerheti, hiszen ő inkább tűnik “vintage girlnek”, mint egy hard-core epic fantasy rajongónak. 

Összességében csak ajánlani tudom ezt a könyvet azoknak a romantikus lelkűeknek, akik egy érdekes felütésű love storyra, vagy csak egy lightos hétvégi kikapcsolódásra vágynak. :) 

Amit nagyon szerettem benne: Az alapszituációt. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Chris karakterének beleírása a regényben szerintem teljesen értelmetlen volt. 

Kedvenc karakter: Kitty, Peter/Josh - képtelen vagyok választani...

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése