2015. március 25.

Ahol a szivárvány véget ér... egy regényben és a filmvásznon (Cecelia Ahern)

Megmondom őszintén, levélregény mivolta miatt jó sokáig nem keltette fel az érdeklődésemet a könyv. Amikor végre igen, akkor is a filmnek köszönhettem, mert a Love, Rosie címen készült filmadaptáció főszerepeit Clary a Csontvárosból (Lily Collins) és Finnick a Futótűzből (Sam Clafflin) játszotta.  Látva az elképesztően humoros előzeteseket pedig biztos voltam, hogy imádni fogom ezt a filmet, de előtte, jó könyvmoly módjára úgy gondoltam, adok egy esélyt végre a könyvnek is, valamint Cecelia Ahernnek. 
Hát nem ez lesz az utolsó könyvem az írónőtől, az biztos.

A történetről: Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és egy életre szóló véd- és dacszövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors fura szerzet: újra és újra elválasztja egymástól Rosie-t és Alexet, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de az a varázslatos kötelék, ami összekötötte őket, életük minden öröme és bánata közepette megmarad. 

Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?



Kezdjük először is a levélformátummal. Utólag visszagondolva nagyon tetszett ez a megoldás, így nem is értem, miért gondoltam először, hogy nem fogom szeretni. Talán attól féltem, hogy nem fog átjönni a történet vagy a karakterek jelleme – vagy egyszerűen az ismeretlentől féltem – mindenesetre, kellemesen meglepődtem, amikor rájöttem, hogy nagyon élveztem olvasni Alex és Rosie történetét. A történetet, mely levelekből, képeslapokból, órai levelezésekből, chat-beszélgetésekből, meghívókból, újságcikkekből, elektronikusan és tintán, egy életre szóló barátság rajzolódik ki… vagy talán még több is? 

Rosie és Alex barátsága a kezdetektől fogva különösen példaértékű volt. Bár külön-külön is, de egymás társaságában még izgalmasabb karakterek voltak, miközben lapról lapra láthattuk, amint az élet egyre több akadályt gördített útjukba, abban a reményben, hogy egyszer véglegesen eltávolodnak egymástól. Az idő és távolság folyamatos küzdelme mellett pedig ott voltak a szereplők saját kihívásai, főleg Rosie-é, aki, mint a gyengébbik nem képviselője megint megmutatta, hogy semmi sem elképzelhetetlen, ha a leglehetetlenebb álmok elérésről van szó. 



A fő szereplők környezete sem volt kevésbé unalmas, érdekes volt látni, olvasni, ahogy két család hétköznapjai, kapcsolatai, pillanatai bontakoznak ki, kezdve a mindig támogató szülőktől a lázadó Katie-ig majd Rubyig, akik szintén nagyon szerethető egyéniségek voltak.

A legjobb barátság fogalma mellett a könyv nagy erőssége volt a humor, aminek köszönhetően végig mosolyogtam a könyvet. Még akkor is, amikor a regény háromnegyedénél már egyre meredekebb volt a cselekmény újabb és újabb szappanoperához illő fordulata. 



Na, igen. Ahogy más romantikus regényeknél, itt is túlzásba esett az írónő, mert ha van negatívuma a történetnek, az a túlságosan is hosszúra nyúlt van–e több barátságnál kérdés, ami egyetlen dolog miatt marad megválaszolatlan évekig, sőt évtizedekig! Persze értem én, hogy kellett idő ahhoz, hogy mindenki tisztában legyen az érzéseivel, de az a tény, hogy a megoldás már csak a kimondatlan szavakon múlik, az a végére már nekem volt teher, nem Rosiéknak. Emiatt a sztori vesztett egy kicsit a realisztikus érzéseiből, pedig már majdnem kedvenc lett a könyv. 

Amit nagyon szerettem benne: Rosie és Alex kapcsolatát, és annak a mondanivalóját.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A történet végének szappanoperásodása. Vagy nincs ilyen szó? 

Kedvenc karakter: Rosie, Alex

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4
______________________________________________________________

Viszont a film! A könyv legnagyobb hiányosságát sikerült kiküszöbölni azzal, hogy a történet időtartamát lerövidítették jó pár évtizeddel.  Így lett a film a nagyobb változtatás ellenére egy hű könyvadaptáció, melyben minden érzelem, amit olvasás alatt éreztem, megelevenedett a filmvásznon. 

A castinget nagyon jól eltalálták, Alex és Rosie kapcsolata Lily Collins és Sam Clafflin játékával és pimasz dialógusaival hihetetlenül jól átjött. A humor szintén, bár itt egy kicsit perverzebbre vették a figurát a készítők a regénnyel ellentétben, amit viszont egyáltalán nem bánok. A poénok jól keveredtek a drámai részekkel, így a két órás adaptáció alatt érzelmek teljes skáláját tapasztalhatták meg a nézők. 



Személyes kedvencem az a bizonyos nosztalgikus hangulat volt, amit az operatőri munkában rengeteg színnel igyekeztek előhozni. A hangulatos színvilág mellé pedig gyönyörű tájak és illő soundtrack – de még milyen jó soundtrack! – társult. 



Összességében imádtam a filmet, minden egyes képkockájával egyetemben... Kár, hogy ilyen kevés figyelmet kapott itthon. Persze, mert Valentin napon egy bizonyos másik romantikus történet jobban vonzotta a nézőket a moziba, még akkor is, ha fele annyit sem ér, mint a Love, Rosie. 

Film pontozása: 10 /9 



7 megjegyzés:

  1. Én nem igazán kedvelem a romatnikus regényeket, de ez a listámon van. Valamiért nagyon tetszik az alapsztori, és a könyv stílusáról eddig semmit sem tudtam, de most hogy olvastam, adott még egy löketet, hogy minél hamarabb olvassam el én is. Jó kis bejegyzés lett ez, és tetszik, hogy nem volt spoiler. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem is szereted a romantikus regényeket, akkor is javasolnám, mert nem mondanám egyáltalán nyálasnak. :)) Köszi. :D Igyekeztem, bár sokszor nehéz eldöntenem, mennyire számít spoilerezésnek a külső szemlélő számára az, amit leírok...xD

      Törlés
    2. Mindenképpen el fogom olvasni, csak még nem tudom mikor. Addig viszont a filmet sem akarok megnézni. :) Egyébként igen, nehéz behatárolni ezt a spoilert, mert van amit kénytelen vagy elárulni. Én is voltam már úgy könyv meg film értékelésénél is, hogy hiába nem akartam, de kénytelen voltam bizonyos dolgokat elárulni, mert úgy nem lett volna értelme az értékelésnek. :)

      Törlés
  2. Nekem a szerzővel vannak problémáim, már két könyvét is olvastam, és a legpozitívabb szemlélettel is ambivalensnek nevezhető a viszonyunk. :D Az Utóirat: Szeretlekkel még elvoltam, bár ha rajtam múlt volna, az a könyv is fele olyan hosszúra íródott volna meg (illetve valahogy ott a film nem jött át, elég vérszegénynek éreztem), de az Ajándék az egyik legrosszabb könyvélményeim közé tartozik. A levélregényeket én szeretem, legalábbis az a kettő, amit eddig olvastam (The Guy Next Door, Beszélnünk kell Kevinről) nagyon tetszett.

    A filmmel kapcsolatban viszont egyetértek, számomra is nagyon kellemes volt, főleg a két főszereplő miatt. Azt sajnálom egy kicsit, hogy Alex hátterét nem nagyon bontották ki - gondolom, a könyvben többet megtudunk róla - mert így eléggé elnagyoltnak éreztem a figuráját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor az Ajándékot kihúzom a listámról. :D Az U.I. Szeretlek számomra nagyon romantikusnak tűnik, de ha egyszer olyan hangulatban vagyok, szeretnék megpróbálkozni vele. xD
      Nem is tudtam, hogy a Beszélnünk kell Kevinről is levélregény. A filmet már várólistára tettem, de akkor először a könyvvel kezdek, bár azt hallottam, nagyon sokkoló történet. :D
      Örülök, hogy tetszett neked is a film! :)) (Ez valóban igaz Alex filmbeli karakterére, inkább Rosie-ra fokuszáltak,de Sam ettől függetlenül kárpótolt érte. :DD)

      Törlés
  3. Ja igen, és szép az új sablon. :)

    VálaszTörlés