2015. március 9.

J. R. R. Tolkien: A hobbit

Szerintem A hobbit története nem csak egy mese. Azért nem csak egy mese (pláne nem csak gyerekeknek!), mert a mesékben nincsenek ilyen jelentős jellemfejlődések, mint A hobbitban. Nincsen ennyi háromdimenziós karakter, és a főbb szereplők sem halnak meg a mese végén. Ráadásul a mesékben lévő sárkányok okkal pusztulnak el a bátor főhős keze által – általában azért, hogy válaszul elnyerjék a királylány kezét. Itt viszont egyik sem történik,  ezért szerintem joggal vitatom azt a kijelentést, hogy A hobbit, a Gyűrűk Ura kistestvéreként, kizárólag gyereknek szól, esti meseként… 

A történetről: Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: „betörési szakértőként” kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén! 

Kezdjük ott, hogy én a filmeknek köszönhetem, hogy kedvet kaptam a könyvhöz. A Gyűrűk Ura trilógia után persze terveztem valamikor bepótolni A hobbitot, de inkább a távoli jövőben. Megnézve viszont a filmeket pár hónappal ezelőtt–, amelyeket minden hibájuk ellenére is nagyon szerettem - rögtön sürgető érzés kerített hatalmába a regény beszerzésesért, majd elolvasásáért.

Tudjátok mit? Most már nem hibáztatom Peter Jacksont azért, mert három filmet készített ebből a háromszáz oldalas könyvből is. Rendben, lehet, hogy a pénz miatt is (ami viszont sok más könyvadaptációt is jellemez), de elengedni megint egy Tolkien-i kalandot… nagyon-nagyon nehéz. Újraélni még egy utazást Gandalffal, hobbitokkal, törpökkel és tündékkel egyszerre tett boldoggá, majd szomorúvá, mert tudtam, ezúttal a búcsúzás a Zsáklaktól örökre szól.

Ahogy a bevezetőben említettem, a regény főbb karakterei hihetetlenül jól ki voltak dolgozva. Bilbó karaktere például sokkal jobban a szívemhez nőtt, mint anno a Gyűrűk Ura bármelyik hobbitjáé, mert kényelmes életet kénytelen feladva (ami persze Frodóékra is igaz), olyan jellemfejlődésen ment Bilbó keresztül, amire nem számítottam. Megőrizve hibáit, hobbitságát (amitől számomra mégis „emberibb” volt), az utazás kezdetén még sokat panaszkodott, ám a folytatásban sikeresen tett Bilbó tanúbizonyságot leleményességről, intelligenciáról, bátorságról és önfeláldozásról - ami Frodóra többségében nem igaz. (Hiszen hányszor kellett Samu, Aragorn segítségére hagyatkoznia, miközben többször döntött elvakultan Szméagol pártján?) Bár a tizenhárom törp lehetett volna csak hét is, mert annyira egyformák voltak, viszont Thorin mégis kiemelkedik közülük sokszínűségével és pálfordulásával a kincs iránt. Említésre méltó még Bard, Thranduil (bár itt csak tündekirályként ismerjük), a jó öreg, mindenkit magára hagyó, de a szükség pillanatában felbukkanó Gandalf, na és persze Smaug.


A cselekmény, ha nem is volt morbid módon véres, de nem is volt kéjutazás sem, hiszen találkozhattunk orkokkal (fordítás alapján koboldokkal – utóbbi viszont elég fura volt), óriáspókokkal (nesze neked pókfóbia), sárkánnyal és éhínséggel, miközben főhősünk VIP szektorból nézte Az öt sereg csatáját, amely nem egy törpáldozatot hozott. Az izgalmas, eseménydús kaland alatt pedig Tolkien bácsi hozta a szokásos formáját a gyönyörű, de kissé hosszú leírásaival, ám ez a Gyűrűk Urához képest sokkal elviselhetőbb mennyiség volt. Olvasmányossága miatt még élvezetesebb volt olvasni, és a karakterek humoros dialógusainak köszönhetően a sztori többször megmosolyogtatott.

Talán ezért mondják, hogy ez a regény gyereknek szól? A történet kissé gyerekes stílusa miatt? Lehetséges, bár én ezt azzal cáfolnám, hogy maximum a leírások mennyisége változott a trilógiához képest, hiszen a jól ismert Tolkien-i narráció jellemzi a Gyűrűk Urát is, nem csak A hobbitot. Párhuzamot viszont nem szeretnék vonni a két történet között, mert mindkettőnek meg vannak a pozitívumai, hibái, valamint a világnak szánt értéke. Ami A hobbit esetében sok minden, de legfőképpen az, hogy ha Gandalf egy kalandra hív, inkább ne mondj ellent neki… :D


Amit nagyon szerettem benne: Bilbó karakterének jellemfejlődését és a váratlan utazás eseményeit.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A törpök kidolgozatlansága.

Kedvenc karakter: Bilbó, Thorin

Borító: 5/5

Pontozás: 5/5*

A Könyv vs. Film kérdésről


Mivel utólag olvastam a könyvet, ezért a filmeket nem tudtam korábban könyvadaptációként értékelni. Viszont a sok utálkozó rajongói kritika után én arra számítottam, a könyv és film cselekménye merőben más. Pedig nem is. Természeten vannak változtatások, olyanok, mint a filmek bevezetői narrációi, vagy a hozzáadott karakterek szemszöge (sokkal több Bard, Gandalf, valamint a könyvben nem szereplő Radagast, Legolas vagy Tauriel), viszont a főcselekmény nagyjából megegyezik a regényével, ami meglepő számomra, tekintettel arra, hogy másra számítottam. Hiszen végigkövethetjük Bilbó teljes utazását Smaug pusztaságáig, majd az Öt sereg csatájáig. Bár a filmben kevésbé fokuszálnak Bilbó karakterére (ami tényleg zavaró), de feltételezem, a készítők a több karakterrel a történet megszínesítésére törekedtek, hogy a Gyűrűk Urához hű legyen.  A leglényegesebb különbség pedig a szerelmi szál bevezetése, ami nekem a filmek alatt egyáltalán nem volt baj, de azt is megértem, akik emiatt panaszkodtak, hiszen Bilbó története romantikus szál nélkül is teljesen jól megállja a helyét. 

4 megjegyzés:

  1. Nekem is a film hozta meg a kedvemet ehhez a könyvhöz. Még a legelső részt láttam, és utána meg is szereztem a könyvet. Előtte nem olvastam Tolkientől semmit sem, így nekem teljesen új volt a szerző. Nagyon nem is lopta be magát a szívembe, mert nekem sok volt a leírás. Kicsit úgy éreztem, hogy olvasom, olvasom a könyvet, de nem halad a cselekmény. De amúgy nagyon egyetértettem veled abban, hogy iszonyatosan igényes munka, és jól kidolgozottak a karakterek. Nekem azonban kicsit sok volt az író stílusa. Nem szerethetünk mindenkit, aki jó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor a Gyűrűk Urát végképp nem javasolnám. xD Azt még nehezebb olvasni, nekem is eléggé meggyűlt a bajom vele az elején, és utána is nehezen szoktam meg a sok leírást, de végül a történet annyira magával ragadt, hogy már nem érdekelt, és csak olvastam. A hobbitot a GYU-hoz képest pontosan ezért sokkal jobban élveztem olvasni. Persze nem baj, ha nem mindenkinek a könyve Tolkien. Én sem tartom magam a legnagyobb rajongója, de ettől még nagyon szeretem a világát.

      Törlés
    2. Még tavaly egyik ismerősöm olvasta a Gyűrűk urát, és mondtam neki, hogy én is tervezem, de zavart ez a sok leírása A hobbit esetén. Ekkor mondta nekem, hogy a Gyűrűk ura esetén még több van, és akkor nem is ajánlja. Ehhez tartottam magamat is, bár annyira nem érzek nagy késztetést. Amúgy az a világ nekem is tetszik, amit megteremtett, mert nagyon jól kidolgozta. De ebben az esetben beérem a filmváltozattal.

      Törlés
    3. Nem kell minden könyvet erőltetni, mert ettől csak rosszabb lesz.:) Szerencsére ebben az esetben az adaptációk egytől egyig kiválóak, szóval nem lesz hiányérzeted. :D (bár a Hobbitnál sajnos sokan vitatják..)

      Törlés