2015. március 21.

The 100 - A 2. évad legnagyobb fordulatai

Véget ért a tini-sci-fi 2. évadja, és a sorozat nézői elégedettebbek lehetnek, mint valaha. A készítőknek ugyanis sikerült elérnie, hogy ez a sorozat véglegesen felnőjön, de annyira, hogy a történet egyes fordulatai még a felnőtteknek szánt sorozatokéval is simán vetekszik, ami hatalmas dolog, főleg, ha a CW-csatornát nézzük azután, amit a Vámpírnaplók legutolsó évadaival tett.  (Bár én utóbbit egy ideje már kaszáltam, így ez már egyáltalán nem érint.:D) 


Mivel az utolsó kritikámhoz képest csak ismételni tudom magam - na, meg szuperlatívuszokban áradozni - ezért összeszedtem a 2. évad (főleg második feléből) legemlékezetesebb pillanatait, eseményeit és karakterfejlődéseit. 


Spoiler a 2. évadra! 

  • Finn ki(ny)írása a sorozatból. Nem csak az a meglepő, hogy egy "jófiú" főszereplőt öltek meg, hanem az, ahogyan.


  • Clarke Finn halála után Lexa segítségével egyre jobb és erősebb vezetővé vált. Aki ráadásul képes embereket is feláldozni a háború megnyeréséért...  Akármennyire is durván hangzik ez, de ettől még Clarke teljesen emberi maradt, mert a legutolsó döntéseinek köszönhetően olyan morális és etikai kérdéseket foglalkoztatták, amelyekkel biztosan nem találkozol sok más sorozatban.

  • Ha emlékezünk még az első évadra, akkor biztosan egyetértenek mások is azzal, hogy akkor Murphy egy sunyi, aljas dög volt. Most viszont elindult pozitív irányba, amelytől egyre érdekesebb és árnyaltabb lett a karaktere.  

  • Tekintettel arra, hogy a sorozat készítők általában szeretik kielégíteni a rajongók shippelési igényeit, ezért sokak által várt pillanat volt a Bellamy és Clarke összejövetele is. Ami nem történt meg, és a finálét tekintve jó ideig nem is fog, valószínűleg. (Személy szerint én Bellarke párti vagyok, de most tökéletesen elégedett vagyok a romantika hiányával a sorozatban.)

  • Lexa és Clarke között szemmel látható kémia volt, amióta váll-váll mellett vezették csapataikat, az viszont rendesen meglepett, amikor behozták az LGBT-szálat velük kapcsolatban. Kockázatos volt, de szerintem jó fordulat volt. Amíg... Lexa el nem árulta őt árulása a saját emberei érdekében. Bár utóbbiakkal kapcsolatban érhető, de szerintem még így is durva volt, miután szövetséget kötött a két nép.

  • Jaha makulátlan és önzetlen jelleme mellett sokkhatásként ért, amikor a nagyobb jó érdekében feláldozta azt a srácot annak a szörnynek.

  • Octvaia nagyon erős és kemény személyiséggé vált, ráadásul az is nagyon tetszett, hogy Indra karakteréből sikerült kihoznia a lánynak egy kis szimpátiát is.

  • Jasper és Maya szerelme nagyon aranyos volt, kár, hogy véget ért. (Bár szerintem várható volt...)

  • A gyilkos finálé rengeteg izgalma és fordulata után még mindig rengeteg potenciált tartogat a sorozat a 3. évadra (főleg a Fények városát és Clarke döntését tekintve), ami idén ősszel folytatódik is. Már nagyon várom! 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése