2015. április 18.

Tara Sivec: Csábítások és csemegék

Van bárki, aki nem csábulna el ezt az isteni csokiba mártott epret látva? 

Személy szerint képtelen voltam ellenállni neki, dacára annak, hogy az utóbbi időben elég vegyes érzéseim vannak a New Adult műfajjal kapcsolatban. Mégis, olyan ínycsiklandozónak látszott az az eper, és olyan eredetinek és humorosnak tűnt a könyv más olvasóknak az elmondása alapján, hogy a komplett sztori lepörgött már a szemem előtt, még mielőtt belekezdtem. 

A történetről: Claire, a húszas éveiben járó, egyedülálló anyuka szeretne annyi pénzt összeszedni, hogy elindíthassa a saját vállalkozását, hogy a mocskos szájú, de (amikor alszik) imádnivaló kisfiának jobb életet biztosíthasson. Ezért kelletlenül beáll a legjobb barátnőjéhez, hogy segítsen szexuális játékszereket eladni. 
Egyszer csak felbukkan a városban Carter, Claire hajdani egyéjszakás kalandja, aki örökre megváltoztatta az életét. És bár egyedülálló csokoládéillatán kívül semmire nem emlékeszik Claire-ből, a lány gondoskodik róla, hogy ezúttal mély nyomot hagyjon a fiúban. Carter leplezetlen döbbenettel veszi tudomásul, hogy van egy négyéves kisfia, Claire pedig attól pánikol, hogy álmai férfija rögtön menekülőre fogja majd, látva a terhességről árulkodó jeleket a bőrén és a nullához közelítő hálószobai tapasztalatát. Ám semmi ilyen nem történik. Ketten együtt mindent megtesznek, hogy eljöjjön számukra az „örökkön örökké”.
Az élet olyan, amilyenné teszed. Ha a tiéd vodkából, csokiból és vibrátorokból áll… hát legyen!

A fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy Claire szex shopbeli munkája rengeteg kínos és humoros pillanatot fog okozni, és ez lesz a történet alapja is, amellett, hogy Carter egy csoki illatú lány után nyomoz. Amikor pedig megtalálja végre Claire-t, egy nagyobb drámát követően újra egymás karjaiba omlanak, és egy édes, vattacukor szerű hepiendet kapunk, de még az emészthető fajtából. Ez lett volna a sztori, ami után boldogan fejezem be a könyvet, de valami nagyon félre siklott a kivitelezésben…


Kezdjük ott, hogy ez a könyv még nyomokban sem tartalmaz értékelhető poénokat, amin lehetne egy jóízűt röhögni. Kuncogni talán igen, de azt is csak az elején, egészen pontosan addig, amíg az ember lánya bele nem fárad a huszadik perverz/gusztustalan erőltetett poénba már a huszadik oldalon, vagy a minden eleganciát nélkülöző káromkodásba főhősnőnk, és az összes többi karakter szájából. Félreértés ne essék, nem vagyok prűd, de az már kiveri nálam a biztosítékot, amikor a karakterek tényleg minden második mondatukban (majdnem mindig szükségtelenül) trágárul beszélnek. Csak azért, mert az írónő úgy gondolja, hogy ez vicces és így konkrétan sportot űz az alpáriságból. 

Meglepő módon a karakterek jelleme és szituációja a történet kezdetén a megszokott, NA könyvekhez képest sokkal egyedibbnek bizonyult, hiszen nem sok hasonló  műfajú könyvben kapunk egy egyéjszakás kalanddal kezdődő románcot. Claire szimpatikus főhősnek bizonyult az őszinteségével és több tucat kínos pillanatával, míg Carter, bár helyes volt, de nem az unalomig ismételt rossz fiú szerepében díszelgett. Szóval bevallhatom, hogy egészen megkedveltem ezt a kissé ügyetlen, mégis aranyos párost… de sajnos nem sokáig. 


Hogy képes két ember ennyi mindent túlkomplikálni?! De komolyan, ezek ketten tökélyre fejlesztették „az előbb beszéljünk, utána gondolkodjunk egy órával” dolgot. Csak egy példa. Carter a gyerekével, Gavinnel a könyvtárban találkozik egy másik családdal, ahol a kislány beteges módon vonzódik a fekáliához. Carter pedig, arra gondolva, hogy ez a pár perces ismertség máris rossz befolyással lehet Gavinre, rögtön arra gondol, hogy Gavin is elkapja ezt a betegséget és egy több oldalas monológja lesz arról, hogy reméli, Gavin nem ad a kezébe semmilyen szart, mert utána nem biztos, hogy tudja fertőtleníteni a kezét hipóval. Kérem szépen, ez mi? Komolyan, pár mondat után már én éreztem kínosan magam, mert az egész Carter-kaki-szituáció egyszerűen abszurd volt. Pont. Viszont Claire-t sem kell félteni, mert ő is hozta ezt a „legyünk tudatlan szőkék” formát. Konkrétan úgy, hogy megtudja, az apjának hosszú idő után végre van randija, és rögtön arra a következtetésre jut, hogy milyen kínos, az apja meleg lett ötven évesen. Nem, jobb, ha nem keressük ebben a logikát…

A többi karakter említésre sem méltó, mert Claire és Carter mindegyik barátja egytől egyig hibbant vagy gyerekes volt. Gavin pedig, aki valóban csak egy négy éves kissrác volt, a regény kezdetén még aranyosnak tűnt, de a történet végére egyszerűen hiteltelenné vált a karaktere a rengeteg káromkodás vagy minden egyes megtanult - kizárólag szexuális tartalmú szó miatt. A poén ebben pedig az, hogy Claire egy percig sem gondolta rossz anyának magát ...


Bár az irreális elvárásaim miatt már hatalmasat csalódtam, de ez még mindig nem volt elég az írónőnek a karakterek és a humor meggyilkolása után. A remek kezdést és jó alapötletet sikerült azzal a kukába dobni, hogy a történet felétől szó szerint csak egymásra nyáladzattak főhőseink, minden egyes mondatban kihangsúlyozva a másiknak a fenekét vagy kocka hasát. Az unalomig ismételt romantikázás ellenére végig reménykedtem valami drámai fordulatban, ami majd egy kicsit izgalmasabbá teszi a cselekményt, de meglepetés! – itt ne várjon senki ilyesmit. Ugyanis ez az ennivaló borítójú könyv a jó kezdetek ellenére annyira klisésen, lassan, csúcspont nélkül és olyan émelyítően hepin fejeződött be, hogy egy ideig biztosan lemondok a további próbálkozásaimmal a műfaj felé. 

Amit nagyon szerettem benne: A borítót. Meg talán az alapötletet. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A karakterek, az erőltetett poénok, a rengeteg káromkodás és az unalmas cselekmény. 

Kedvenc karakter:

Borító: 5/5

Pontozás: 5/2,5 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése