2015. június 4.

Kiera Cass: The Heir - A koronahercegnő

Rossz ómen az, amikor egy trilógiának szánt könyvsorozatot az író megtold még több résszel, láthatólag azzal a céllal, hogy kielégítse hatalmas rajongótáborának az igényét, miközben minden épeszű ember tudja, hogy az egész a pénzről szól. 

Ezzel a gondolattal kezdtem neki a Párválasztó „trilógia” negyedik részének, arra számítva, hogy csalódni fogok benne, csak úgy, mint az előző két részben, amit nem felejtettem el említeni a korábbi kritikáimban. Ezért talán nem lehetetlen elképzelni, hogy én magam vagyok a legjobban meglepve azon, Eadlyn párválasztója mennyire tetszett! 


A történetről: Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges. Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját. 
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.

A legnagyobb kifogásom az volt a korábbi könyvekben, hogy Cass mennyire egy „véres disztópiába” próbálta öltöztetni a sztorit, miközben nem volt több a trilógia egy Disney-hercegnők történetéhez hasonló limonádé regénynél. Hiszen meg volt benne minden: hercegek és hercegnők, báli ruhák és románcok, na meg drámai halálesetek, amelyeket mégsem tudunk komolyan venni. Vagy is mi tudnánk, de az írónő nem akarta, mert olyan felszínes volt érzelmileg a történet, ami még egy YA könyvhöz is túlzás. Ráadásul America örökös vívódásai sem segítettek sokat a cselekményen. A poén viszont az lett később, hogy ez még a kisebbik rossz volt, mivel Eadlyn az első olvasói vélemények alapján egy elkényeztetett, hisztis (és egyéb jelzők) liba.

Lehet, hogy pont azért tetszett végül a regény, mert felvérteztem magam sokkal kevesebb elvárással? Van ebben valami, de miután jobban megismertem Eadlyn jellemét, sokkal könnyebben megértettem a döntéseit és ezáltal a cselekményt. Úgy éreztem, hogy Eadlyn karakterének sikerült kihoznia belőlem a feminista énem, mert annak ellenére, hogy szemmel láthatóan bitchesebb viselkedést produkált, nem volt hipokrata (Americával ellentétben). Tudta magáról, hogy jövendő királynőként erősnek kell lennie, amihez néha úgy kell viselkednie, ami másoknak nem tetszik, valamint volt célja, és a történet végére jelentős jellemfejlődésen is végigment. Plusz, az írónő megkímélt minket az idegesítő szerelmi háromszögektől, aminek roppant hálás vagyok.


Bár újdonságként hatott a Párválasztóba belepillantani a másik oldalról, de ha nem így lett volna, akkor is sokkal érdekesebb lett volna a folyamat, hiszen a jelöltek közül most nincs egy valaki sem, akiről biztosan tudjuk, hogy a főhős mellett végez majd a templomban. Persze most, hogy fordított a verseny, a fiúk közül igazán nehéz csak egynek szurkolni. Az tény, hogy nem sikerült megismerni mindenkit, de akire egy kicsit is több figyelmet szentelt Eadlyn, mint Kile, Henri vagy Hale, azok eggyel közelebb kerültek a koronához és az olvasók szívéhez. 

Szerencsére az írónő ebben a részben már nem erőltette a felesleges drámázást (mint a lázadók betörését a kastélyba kitudja hányadszorra), viszont Maxon és America uralkodásával sem javult meg minden Illéában. Erre viszont nem fektetett olyan nagy hangsúlyt Cass, mint Eadlyn önértékelési problémáira vagy a házassággal és uralkodással kapcsolatos aggodalmaira, amitől a sztori hihetőbbé vált, ha már a romantikus - tündérmese műfajnál maradunk. 

Tény, hogy nem ez a könyv fogja megváltani a világot, de aki egy kicsit is élvezi az ilyen limonádé, mese habbal történeteket, azok nem fogják megbánni, ha elolvassák ezt a könyvet. Nem beszélve arról, hogy az előzmény trilógia rajongóinak nagy meglepetésben lesz része azt tekintve, hogy hány régi ismerőst láthatnak viszont a legújabb Párválasztó eseményei alatt. 

A drámai lezárást nézve pedig csak remélni tudom, hogy az írónő egy újabb szintre szeretné emelni ezzel a sztorit. Mert ráférne a sorozatra, az  biztos. 

Amit nagyon szerettem benne: A fordított Párválasztó folyamatát. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A világfelépítés még mindig hiányos, de három hasonló rész után már nem igazán várom el, hogy ez a történet megfeleljen a disztópiás műfaj követelményeinek.

Kedvenc karakter: Kile, Erik

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5


2 megjegyzés:

  1. Nem ismerem ezt a trilógiát, de mostanában egyre több embernél látom, hogy ezt olvassák. Én is arra gondolnék, hogy csak a pénz miatt van a negyedik kötet, de azt is eszembe jutott, hogy lehet a szerző is érezte, hogy az előző kettő nem lett valami sikeres. Mellesleg a történet elég érdekesen hangzik. Nem mindennapi az egyszer biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A YA könyvek rajongói közt nagyon népszerű, szóval ha szereted a műfajt, akkor érdemes megpróbálkozni vele. De ha valami mélyebbre vágysz, akkor ne legyen sok elvárásod a történet iránt, mert akármilyen szórakoztató és olvasmányos történet, én nagyon felszínesnek éreztem...

      Törlés