2015. július 10.

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Szeretem a különleges könyvcímeket, de ha egy különleges könyvcímhez még egy sejtelmes fülszöveg is társul, akkor még nagyobb az esély rá, hogy a könyv képzeletbeli várólistámon landoljon, elolvasás céljából.

A történetről: A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.


Eredeti borító
Hoffman regényével is ez történt, a különbség viszont az, hogy némiképp már tudtam mire számítsak. Több éve ugyanis volt egy előéletem az írónővel egy bizonyos Tizenharmadik boszorkánynak köszönhetően. Bár anno a története elvarázsolt, a lassú történetfolyás eléggé a kárára ment a könyves élménynek, így féltem, hogy most is ez lesz. De nem így lett, így ezek után biztosan bátrabban fogok nyúlni Alice Hoffman könyveihez.

Ha valamiben kiemelkedően jó az írónő, az a hangulatteremtés. A huszadik századi New York, Hudson folyó, Coney Island, de legfőképpen a múzeum lakói, az apró fotográfiai momentumok és az elborzasztó tűzesetek voltak a legemlékezetesebben leírva, de annyira, hogy végig úgy éreztem, a határán vagyok annak, hogy mindez megelevenedjen a szemem előtt. 


A karakterek erőteljesek és karizmatikusak voltak, rengeteg szenvedéssel a hátuk mögött, miközben a jövőjüktől sem remélhetnek többet. Coralie és Eddie történetét több szemszögből is megismerhettük, múltjukat E/1-ből, jelenüket E/3-ből. Bár a regény cselekménye lassan haladt, de kettőjük mindennapjai volt annyira érdekes és izgalmas, hogy egy percig sem unatkoztam rajta. Coralie tizennyolc évnyi „toronyba zárt élet” után vágyik több kalandra, cselekvésre és szerelemre. Bár követi szigorú apját mindenben, de szerencsére időben rájön arra, hogy Sardie Professzor alkotásai nem minden esetben jók és helyesek, annak ellenére, hogy a múzeuma csodálatos kincseiként vonzza be a látogatókat. Coralie küzdelme a rossz ellen bámulatra méltó, ahogy jellemfejlődése is, mert naiv jó kislányból hirtelen kell felnőnie, és bátorrá, magabiztosság válnia. Eddie, a másik főhős, a múlt démonjain rágódva próbálja megtalálnia a szépet a természetben a fényképezés művészete útján, miközben a szerelemről és szeretetről már rég lemondott és csak megváltást remél korábbi hibái után. Bár a sok szenvedés miatt nagyon pesszimistán látja a világot, de találékonysága és kitartása teljesen szerethető személyiséggé teszi, így véve rá az olvasókat, hogy drukkoljanak neki és Coralie hepiendjéért. 

A gyilkosan jó hangulatteremtés és az érdekes karakterek mellett az írónő nagy hangsúlyt fektetett a történelemhűségre és a két tűzesetre, ami annak idején történt New Yorkban, és ami keretet adott a történetnek egyúttal. A legszörnyűbb körülményeket is jól érzékeltette Hoffman, ezzel hatásosabbá téve a sztorit. Ez viszont az érzelmekre is igaz volt, mert egy lightos, de érzelmes romantikus szál is központba került egy idő után. 

Érdekességképpen még a Jane Eyre-ről való utalásokat is érdemes megemlíteni, amelynek bármikor örülök, hiszen egyik kedvenc könyvemről van szó. Bár a könyv karaktereinek a véleményével nem értek egyet, mely szerint másképp kellett volna végződnie a regénynek. 

Összefoglalva a sztorit, csak ajánlani tudom ezt a regényt mindazoknak, akik szereti a múlt századi történeteket, eredeti atmoszférával és mélyebb szintű mondanivalóval. Nem mindig könnyű olvasni, de nagyon megéri.   

Amit nagyon szerettem benne: A hangulatát és a két főhős karakterfejlődését. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A problémák a sok szenvedés után kicsit gyorsan oldódtak meg. 

Kedvenc karakter: Coralie, Eddie

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5


A könyvért köszönet a Maxim Könyvkiadónak! 


5 megjegyzés:

  1. Jaj, azt hiszem, meggyőztél, hogy mégis olvassak még Alice Hoffmant. A tizenharmadik boszorkány igencsak elvette tőle a kedvemet, de ez a könyv annyira jónak látszik és a bejegyzésed alapján is úgy tűnik, hogy megérne egy próbát vagy a Gyönyörű titkok múzeuma vagy a Galambok őrizői.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenképp próbáld meg, nekem ez a könyve sokkal jobban tetszett, mint a boszorkányos. :)

      Törlés
  2. Régóta el akarom olvasni ezt a könyvet, de a bejegyzésed még jobban meghozta a kedvemet. Szeretem a múlt századi történeteket (és a régebbieket is), és ez a cirkuszi/mutatványos téma kifejezetten érdekel. Ráadásul rajongok az olyan könyvekért, amik igazi hangulatot teremtenek, szóval megpróbálkozok majd vele, csak még be kell szereznem valahonnan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így voltál vele. :)) Ha tényleg kedveled a műfajt, akkor csak javasolni tudom a könyvet, amit már csak a borító miatt is érdemes polcra tenni. :D Ha pedig elolvastad, kíváncsi leszek majd a véleményedre. :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés