2015. szeptember 4.

Kovács Eszter: Let's kifli

London. Big Ben. Buckingam Palace és szenvtelen őrei. Óriáskerék és a Temze. Fish and chips. Piros emeletes buszok és telefonfülkék. Megannyi jelkép, amiről első látásra fel lehet ismerni Londont, és mégis, amennyi turista, annyiféle emlékkel tér haza...

Sokan, ahogy Eszter, mégis ezt a várost választják lakóhelyül, aminek viszont meg van az ára. Az árat, amit az olyan ébren álmodozók, mint én – akik szintén fontolgatják azt, hogy egyszer odaköltöznek, ha minden jól megy – egyelőre nem akarnak észrevenni... De legalább vannak könyvek, amelyek pont erről íródnak. Mint ez is. 

A történetről: Van egy lány. Londonban él, egy cukormázas városban, melynek színpompás felszíne csupa meglepetést rejt. Különös barátságok és édes-bús szerelmek szövődnek itt, a honvágy hazájában, a már nem is olyan új otthonban. 
Egy kivándorlás ismerős, mégis líraian egyedi története egy lányról, no meg például a brit fiúról, aki hozzábújva félig magyarul, félig angolul azt suttogja a fülébe: let s kifli!
A kötet az Athenaeum Kiadó „Magyarok külföldön" sorozatának nyitó darabja, izgalmas élménykalauz mindenkinek, aki menni, vagy éppen maradni szeretne.

Olyan, mint egy útikalauz. Hasznos kis könyvecske, tele életképekkel, egy különbséggel, hogy mindez rövid novellákból áll. Ami nagyon tetszett benne, hogy minden életszerű volt és valós. Persze, mert saját tapasztalatról íródott! – mondhatnánk, de ez nem igaz. Ugyanis rengeteg olyan könyv van, amelyben az író a saját élményeit írja le, de szépen elferdítve a valóságot, mindig csak annyira, hogy az olvasó sose unatkozzon. És, hogy megkapja a várva várt hepiendet. 

Az írás stílusa egyszerű, semmi kacifántos szóvirág, de ez illett a történethez. Ami fura volt számomra, hogy az elbeszélője a novelláknak mindig csak „a lányként” emlegette önmagát. Nem tudom mi volt az oka ennek, de így számomra kicsit úgy tűnt, mintha távolságot szeretne tartani az olvasótól... mintha tényleg csak egy történet lenne az olvasó számára, nem egy átélt élmény. (Persze azok számára nem is lehet az, akik nem voltak még Londonban.) Mindenesetre érdekes megoldás volt.

Ahogy a rengeteg metafora és hasonlat is.

„ A fánk maga volt London, a hívogató cukorbevonattal a felszínen, ami eltakarja a semleges ízű, szivacsos testet, ám aki elég mélyre harap, megízlelheti a legédesebb rétegét.”

Emlékezetes könyv kezdet, mert ha belegondolunk a vágyott dolgainkra – helyekre, ahova mindenképp szeretnénk eljutni –, akkor tényleg mindig megfogjuk tapasztalni ezt a fánkos esetet. A szemünk megkívánja, elutazunk oda, beleharapunk az ízetlen részbe, nem várt negatív élményben van részünk, mégis a legédesebb résznél, a végén boldogan, de köszönjük, jól laktunk, elég volt érzéssel megyünk haza. 

De más tanulságok is igaznak bizonyultak. Az írónő története barátságról, nagy távolságú kapcsolatról, szerelemről, honvágyról, sztereotípiákról mindenki számára ismert valamennyire, ahogy én magam is megtapasztaltam. Ettől fogva sokkal közelebb éreztem magamhoz a könyvet, mert jött az érzés... nem vagyok egyedül mindezzel. Mert bármelyik nagyvárosban is vagyunk, több ezer kilométer távolságra az otthontól, ha azt magunkénak tudhatjuk, akkor nincs baj. Előbb-utóbb úgyis hazaérünk. 


Amit nagyon szerettem benne: Az életigazságokat és a mondanivalót. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A "távolságtartás az olvasótól" dolgot. 

Kedvenc karakter:  - 

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4

A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak! 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése