2016. február 4.

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

Vajon hányan ismerik azt az érzést, amikor gyöngyöt találnak a kagylóban? Nagy ritkán, egy adag szerencsével, úgy érezni, kincsre találtál? Én szerintem ismerem. Vagy legalábbis ehhez tudnám hasonlítani legjobban azt érzést, amit kiváltott belőlem tavaly a Leányrablás Budapesten, idén pedig a folytatás...

A történetről: 1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Ki gondolta volna, hogy az első rész feszültségét, izgalmait, érzelmeit lehet még fokozni? 

Persze, biztosan sokan remélték, de remélni más, ha félsz egy esetleges csalódástól. Én is azt szoktam mondani, hogy inkább felkészülök egy rosszabbra, és később csalódok kellemesen, mint túl lelkesen várni valamit, majd huppanni. De nem ebben az esetben. Szerintem eleget áradoztam itt a blogon az első részről ahhoz, hogy tudjátok, a tavalyi év legvártabb könyve volt számomra A Rudnay-gyilkosságok. Az első opció ergo kudarcba fulladt... volna, ha nem a Hangay-lányok történetéről lett volna szó Böszörményi bácsi tollából. 

A Pozsonyi pályaudvar

Rajongva olvastam végig, de mégis próbáltam húzni az időt, főleg miután kisebb sokkba kerültem attól, hogy kiderült, csak trilógia lesz ebből. Pedig a sorozat címke számomra jelent vagy hat-hét részt.

A krimiszál kibontakozása egy fokkal lassabban haladt, mint az első részben, de ezt egyáltalán nem bántam, tekintettel arra, hogy több lehetőségem maradt így kiélvezni a regényt. A megoldatlan Rudnay-esetekhez pedig hozzáadott valami „bájt” az a tény, hogy valóban megtörtént gyilkosságokról írt Böszörményi. Utóbbit mi sem jelzett jobban, mint a megnövekedett számú lábjegyzet (amit páran lehet kifogásolnak), de összességében csak a történet értékét növelte.

Az 1900-as évek hangulatfestésében most is remekelt az író, egyszerűen élmény volt Pozsonyról, az első Női Kaszinóról, valamint Budapest alvilágáról, a Tabánról olvasni (korábban a kerületbe jártam gimiben, milyen fura elképzelni így a Tabánt?). Erdős Renée „cameója” szintén színt vitt a történetbe, köszönhetően az akkori korszakképpel szembemenő, előrehaladott és felvilágosult eszményeinek, a feminizmus és szexualitás vitájában. A merészebb  témák előkerülése ráadásul hozzásegítette tizenhét éves hősnőnket, Milit, hogy egyre inkább elsajátítsa ezt a gondolkodást, és elinduljon a nővé válás útján. (Mint tudjuk, azokban az időkben ez mind tabu volt, házasság előtt meg pláne.)

Az Ambrózy-villa
Ennek köszönhetően pedig nem is kell meglepődnünk azon, hogy az első könyvhöz képest egy fokkal több érzelmes pillanatot kaptunk. Komolyan mondom, annyira imádtam azokat az elhintett, apró információ morzsákat a készülődő romantikus szálról, az önkéntelen reakciókat, és megjegyzéseket. Utóbbiból persze volt bőven, Mili és Richárd dialógusainak intenzitása ugyanis jócskán lépett pár lépcsőfokot. 

Új karakterként köszönthettük Kardos Cilit, aki az első részben látott karakteréhez képest jelentősen megváltozott. Mi több, rá sem lehet ismerni, olyan személyiségváltozáson ment keresztül. Intelligensebb lett, megfontolt és teljes mértékben levetkőzte a naiv kislány szerepét. Persze a korábban történt események után ezen nem kellene meglepődni...

A vége megint felejthetetlen lett minden szempontból, csak emlékezzünk vissza a  villabeli leszámolásra vagy a „találkozóra”. Tiszta libabőr lettem, úgy izgultam. Persze Böszörményi nem kegyelmezett, mert ahogy az első rész függővégéhez hasonlóan, hiába kaptunk egyes dolgokra itt választ, a megválaszolatlan kérdéseimből jóval több maradt. 

Amit nagyon szerettem benne: Az elcsepegtetett információkat a románcról, a karakterek közti interakciókat, a Tabáni alvilágot és a tabu témák felbukkanását.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A megoldatlan gyilkosságok ügye egy icipicit átláthatatlan volt számomra a regény első felében. 

Kedvenc karakter: Mili, Ambrózy báró, Kardos Cili, Erdős Renée

Borító: 5/5

Pontozás: 5/5*



2 megjegyzés:

  1. Alig várom, hogy én is olvashassam!! :) Ez lesz az egyik névnapi ajándékom, juhé. :)
    Annyira jó lenne, ha meggondolná magát az író, és még sokkal több részt írna! :) Szerintem mi tuti vevők lennénk rá! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt elhiszem. :DD Szerintem mindannyian így vagyunk vele. Máskor nincs bajom azzal, ha egy történet hamar lezárul (ha úgy kerek, akkor jobb, mintha tovább húznák, mint a rétestésztát), de itt és most protestálni szeretnék. :DD

      Törlés