2016. február 21.

Műfajok kavalkádja - Romantika mindenhol?

A Kis Könyves Bloggerekkel újra tematikus napokat tartunk, mely során egy újabb regényes témát vesézünk ki. Ezúttal a műfajok kerülnek terítékre, ahol megkötések nélkül többen kivesézzük őket, legyen szó disztópiáról, történelmiről, fantasyról vagy a két betűs fanfavorit műfajokról. Míg az én választottam, a romantikus regények.


Tudom, elmúlt már Valentin-nap, de nem is a szerelem ünnepe az oka, amiért erre a műfajra esett a választásom. Vagyis mondjam inkább úgy, hogy cselekmény szál? Ugyanis manapság szinte nem is találkozunk olyan könyvvel, aminek a történetében ne lenne benne egy love story, ami lehet édes, érzelmes, túlcukrozott vagy tragikus, Romeo és Júlia után szabadon. Kérdem én. Miért?

Persze, mindenki számára fontos, hogy megtalálja élete szerelmét, a másik felét, és ennek köszönhetően nem is csodálkozok azon, hogy az írók rengetegszer használják ezt fel a regényekben a hepiend részeként, avagy a „jutalom, amit a főhős hosszas szenvedés után elnyer”. De én úgy érzem, minél több könyvben megjelenik, annál súlytalanabbá válik ez a történet elem. Persze, szép a beteljesült szerelem, de amikor huszadjára olvasol arról, hogyan hóditja meg a rossz fiú a jókislányt, miközben kiderül, a rossz fiú nem is annyira rossz, ami egy a legpopulárisabb klisék közül,  akkor egy idő után többre vágysz. Több hitelességre. Több élethű romantikus szituációra.


Én legalábbis biztosan. Természetesen tudom, olvasóként nem kéne panaszkodjak az írói fantáziára, de sokszor nagyon érződik, hogy az író csak beerőlteti a főcselekménybe a románcot, vagy rosszabbik esetben, szegény regényen éli ki a valóságban „nem kipróbált” fantáziálgatást, lásd Ötven szürke típusú románás novellák és társai. Pedig romantikus könyveket jól is meglehet írni.

De előbb lássuk a leghiteltelenebb romantikus szituációkat.

  • Instant love, avagy a semmiből jött szerelem. Felvezetés nélkül, örök szerelem fogadása a másik fél számára, mert mindkét fél annyira, de annyira mély érzésekkel szereti a másikat, hogy na.
  • Örökké tartó kamasz szerelem. Tudom, létezik ilyen, hogy valaki tizenöt évesen találkozik a Nagy Ő-vel, de azért örülnék, ha nem minden YA romantikus könyv befejezése utalna arra, hogy tinihőseink egymás mellett akarnak majd megöregedni. Ugyanis a templomig még hosszú az út.
  • Szerelmi sokszögek. Nem tudom, hogy Johnny Depp mondta, vagy a Tumblr-ön valaki, de szerintem nagy igazság van ebben. “If you love two people at the same time, choose the second. Because if you really loved the first one, you wouldn't have fallen for the second.”  Tény, az ember több embert is szerethet igazán, de szerelemmel szeretni két vagy több embert, ugyanolyan mértékben, teljességgel lehetetlen. Bár igaz, a romantikus könyveknek ez is sikerült.
  • Megmentjük a világot, és közben romantikázunk egyet. Szeretem a disztópiás műfajt, de olvasásaim során sokszor elgondolkodtam azon, hogyan képesek velem egyidő fiatalok egyszerre túlélni és szerelembe esni. Az első is megerőltető, nemhogy a másodikkal együtt. Persze tudom, az írók imádják a „kézen fogva a naplementében” képet egy jó véres polgárháború után, szóval miért is kell mindig meglepődnöm?

Olvasva a felsorolást, biztosan többen elgondolkodnak azon, hogy miért térek vissza újra is újra a műfajhoz. A válasz, nőből vagyok. Akármennyire is kiakasztanak néha a fent listázottak (ha esetleg olvasom őket, bár van, amit messzire elkerülök), jól esik néha elmerülnöm egy érzelmes romantikus történetben. Drukkolni a főszereplő párosnak. Néha pedig, ha tényleg nagyon profin bánik a szavakkal és érzelmekkel az író, akkor képes vagyok egy kicsit én is szerelembe esni. De ahhoz tényleg igazán jó író kell.

Amit imádok, és ezzel kénytelen vagyok megcáfolni magam a világmegmentésével kapcsolatban, azok a történetek, ahol a romantikus szál csak másodlagos vagy harmadlagos, mert az alaptörténet egy izgalmas fantasy például. Ezeket a típusú románcokat azért is szeretem, mert a komplex cselekményszállal könnyebb elkerülni azt, hogy a szerelmi szál túl nyálasra sikerüljön, márpedig én azoktól menekülök, ha tehetem.



A legjobb romantikus sztorik érzelmet fejtenek ki az olvasókon.  Ehhez pedig az kell, hogy a két főszereplő lépésről lépésre ismerje meg a másikat (ahogy a való életben), és fokozatosan mélyüljenek el az érzelmeik. Nem kell siettetni semmit, mert az olvasó előbb utóbb úgyis rájön, ha az író komolytalan, és ugyanazokkal a mondatokkal próbálja leplezni, hogy nem tud hiteles szerelmes történetet írni (a de jó segge van többszörös ismétlésére gondoltam például - amit elsőre is megértettünk). Én legalábbis így gondolom. 

A legkedvencebb romantikus történeteim közé tartozik a klasszikusok közül a Jane Eyre, ami még mindig a valaha megírt legjobb szerelmi történet. A NA könyvek egyik kivétele számomra a Soha határa, amiről úgy érzem, kivételesen nem írták túl (bocsánat a NA könyvek rajongóitól, de a kétszáz oldalnyi szeret-nem szeret á la Reménytelen nálam kiverte a biztosítékot). Az időutazó felesége és az Egy gésa emlékiratai a különös romantikus szituációval vált maradandóvá, míg érzelmek szempontjából (furcsa kimondani), néhány YA regény volt rám legnagyobb hatással. Olyanok, mint az Anna és a francia csók, Eleanor & Park, a Szörnyszívű, valamint A burok. (Hát igen. Meyernek sikerült egy örök kedvencet avatnia nálam is...)

A többi KKB-s bloggerina bejegyzése:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése