2016. június 1.

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Május

Mivel áprilisban szüneten volt a blog, ezért a múlt havi hírösszefoglalót összevontam a májusi poszttal. 

Filmes berkekben 

1. Megérkezett az első teaser előzetes a Szépség és a Szörnyeteg adaptációjához. Ki lett még libabőrös? :) 

2. Robert Langdon újra bevetésen, avagy az első Inferno előzetes. A sztorit nem nagyon vettem ki, de nem baj, úgyis tervezem a könyvet még a film előtt.


3. Bár nem teljesen könyvadaptáció, de nem mehetek el az Assassin's Creed első trailere mellett sem, amire szintén kíváncsi vagyok a sztori koncepciója miatt. Még akkor is, ha sem a játékot nem játszom, sem a könyveket nem olvastam.


4. A Holtodiglan trónkövetelőjének (vagyis egyesek szeretik így emlegetni), a Lány a vonaton adaptációja megkapta első trailerét. Bár a színészgárda jónak tűnik, de egyelőre nem győzött meg... (ahogy a könyvről sem igazán áradoznak). 


Könyves berkekben


5. Két napja meglepő bejelentés érkezett az Ambrózy-villa tájáról, melyben kiderült, a Könyvhétre érkezik egy kisregény, amiben visszatér Mili és Ambrózy báró! Bár általában nem szentelek nagy figyelmet ezeknek a sorozaton kívüli kiadásoknak, de ennek tuti nem fogok tudni ellenállni. *-*




6. Emlegetett sz... vagyis könyv. Nemrég arról írtam, mennyire erőltetettnek éreztem a folytatás ötletét, erre kiderül, jön még egy kötet, ami lezárja Lara Jean sztoriját teljesen, Always and Forever, Lara Jean címen. Persze, ezt is biztosan elolvasom majd...





7. A Szent Johanna Gimik új borítót kaptak! Ahogy Leiner Laura többi regénye, úgy a nagy sikert elhozó tinisorozat is új kiadásba lesznek csomagolva, amit személy szerint nem fogok megvenni, de a nagy fanatikusok valószínűleg igen. Nekem az eredeti borítók eleve jobban tetszenek... 


8. Első idilli kép Harry és Ginny 19 évvel később családi fotó albumából. Vagyis a hamarosan érkező színdarabból. 





9. Ha már az Infernoról szó volt, Dan Brown új könyv (ötlettel) rukkolt elő, ugyanis úgy döntött, kiadja a Da Vinci-kód YA verzióját! Az értelmet ne keressük ellenben benne, ugyanis a könyv nem olyan kemény vagy véres, hogy egy tizenéves ne tudná elolvasni, ezért eléggé "lehúzott bőr" szaga van. 




10. De nem az előbb említett író az egyedüli, aki tovább feji a tehenet, mint kellene. Cassandra Clare bejelentette, hogy annyira szereti Magnus karakterét, hogy a korábban már kiadott novellák után további könyveket, vagyis egy teljes trilógiát kap mindenki kedvenc boszorkány mestere Wesley Chu hozzájárulásával. A  könyvek 2017 végén érkeznek, azzal a különlegességgel a rajongók számára, hogy ez lesz Clare első felnőtt sorozata. Bár szeretem Magnust, de az előző novellái sem győztek meg, ráadásul Clare igazán nyúlhatna valami új témáért is, ami nem az árnyvadász világból van. 


The Hammer of Thor Cover small10+1. Rick Riordan Skandináv mitológia ihletésű sorozatának második része megkapta borítóját és fülszövegét! "Thor’s hammer is missing again. The thunder god has a disturbing habit of misplacing his weapon – the mightiest force in the Nine Worlds – but this time the hammer isn’t just lost. It has fallen into enemy hands. If Magnus Chase and his friends can’t retrieve the hammer quickly, the mortal worlds will be defenseless against an onslaught of giants. Ragnarok will begin. The Nine Worlds will burn. Unfortunately, the only person who can broker a deal for the hammer’s return is the gods’ worst enemy, Loki – and the price he wants is very high.”





2 megjegyzés:

  1. Érdekes ennek a hónapnak az összefoglalója, nem is tudom eldönteni, hogy mit várok legjobban. Ambrózy báróra mindenképpen kíváncsi leszek, a Szépség és a Szörnyeteg pedig szintén várólistás. Jaj, de imádom azt a mesét! :))))))
    Cassandra Clare, istenem...Elképesztő, hogy hány bőrt bír még lehúzni az Árnyvadászok világáról. Én a Mennyei tűz városa olvasásakor mondtam le róla végleg, az a könyv kész időpocsékolás volt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sok izgalmas történt. :) Jujj, a Böszörményi novellája nagyon várós ahogy a Szépség és a Szörnyeteg film is. :DD A mese nálam is nagy kedvenc.*_*
      Jajj, nekem még a Mennyei tűz városa hátra van, de nem tudom, mikor leszek képes rászánni magam, hogy el is olvassam... (700 oldal vagy mennyi?!)

      Törlés